Belföld

Dobrev Klára szerint Orbán Viktor a magyarok életével rulettezik járvány idején

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje szerint a kormányfő korábban sokat hibázott, de az elmúlt egy évben ez emberéletekbe is került.

Bár Dobrev Klára elmondása szerint már sok-sok évvel ezelőtt felmerült, hogy ő legyen a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, csak az utóbbi egy évben vált biztossá a döntésében, amelyben a járvány is komoly szerepet játszott.

Éppen időben vagyunk, nagyjából egy évünk van még a választásig, ami elegendő idő arra, hogy az ellenzék még jobban össze tudjon kovácsolódni. De tény: az elmúlt egy év kormányzati teljesítménye, főként a járvány idején tapasztaltak, az államigazgatás teljes szétesése, az a lelketlen és szolidaritásmentes kormányzás, ami a Fideszre jellemző, nagyban erősítette és gyorsította bennem a döntési folyamatot – fogalmazott a Telexnek a politikus, aki szerint elérkezett az idő, hogy Nyugat, a skandináv és a szomszédos országok után végre hazánkban is egy nő legyen a miniszterelnök, mert bár jelenleg egy “ macsó, hímsoviniszta vezetés uralkodik”, az ország sokkal nyitottabb, modernebb, és felvilágosultabb.

Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha megnyerné a választást, azt felelte, hogy

megszüntetné a vagyoni különbségeket, amelyhez eszköz lehet egyfajta progresszív adózási rendszer, amelyben más adókulccsal adózik az, aki 2-3 millió forintot keres, mint az, aki 150 ezret. További „szívügyként” az államigazgatás visszaépítését és az ország nemzetközi tekintélyének visszaállítását nevezte meg. Kiemelte, hogy utóbbinak része, hogy ne váljunk teljesen kiszolgáltatottá Oroszországnak és Kínának.

Az új kormánytól sokkal erőteljesen euroatlanti integrációra számíthatnak a valódi szövetségeseink

– hívta fel a figyelmet Gyurcsány Ferenc felesége.

A DK-miniszterelnök-jelöltje a vakcina-kérdésről is beszélt, sőt, azt a halottak számával is összefüggésbe hozta. Hogy van az, hogy azokban az országokban, ahol az EMA által engedélyezett oltóanyagokkal oltottak és oltanak, tizedannyian haltak meg, mint Magyarországon!? – firtatta a politikus.  Hozzátette: Amikor a mostani kormány megbízható vizsgálati eredmények híján vásárol vakcinát, az olyan, mintha a magyarok életét feltenné a rulettre.

index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük