Megmagyarázta a Richter a csalódást keltő számokat és jó hírt mondott az osztalékról








Orbán Gábor a negyedéves számok ismertetésével kezdte a tájékoztatót. Az üzemi eredményhányad lejjebb volt, mint amit remélték – mondta el a Richter vezérigazgatója és ismertette a legfontosabb tényezőket, amelyek hatottak az időszakra:
- az egyik tényező a magas bázis, a tavaly első negyedév végén a gyógyszerpiacon tapasztalt felvásárlási láz következében, amikor is a patikák és a nagykerek mellett a háztartások is felhalmoztak
- a rubel árfolyam több mint 10 százalékot gyengült a forinttal szemben az elmúlt egy évben
- az influenzaszezon elmaradt.
A CARIPRAZINE ÉS A BIOSZIMILÁRIS TERMÉKSZEGMENS TUDOTT NÖVEKEDNI AZ ELSŐ NEGYEDÉVBEN.
A nőgyógyászat valamelyest csökkent év/év alapon, és visszaesés volt tapasztalható a branded generikus és a tradicionális szegmensnél is, amit a leginkább érintettek a fentebb említett negatív hatások. Nem csak a Vraylar húzta a bevételeket az első negyedévben, de nagy szerepe volt a készítménynek. Normális, szezonális dolog, hogy az első negyedév gyengébb volt, mint a negyedik negyedév, de USA-ban is tapasztalható volt a covid okozta lassulás – mondta el Orbán Gábor.
A Bemfola 10 százalékkal tudott növekedni a negyedévben, újra emelkedő pályára tudott kerülni és megjelent az Evra fogamzásgátoló tapasz a Richter portfóliójában, ami egyedülálló termék a világban. A januárban a Janssentől akvirált Evra még nincs teljes mértékben integrálva a Richter portfoliójába, így nem teljes egészében kerül bele a top line-ba, egy átmeneti megállapodás van egyelőre, az alapján van royalty bevétele a Richternek.
Az egyes régiók közül az amerikai forgalom tudott nőni jelentősebben, Latin-Amerika is szépen emelkedett. Kína különböző szállítási okokból még mindig negatív tendenciát mutat. Európa változatlan súllyal szerepel a bevételekben, a FÁK súlya pedig jelentősen visszaesett.
A COVID-JÁRVÁNY HATÁSAIVAL KAPCSOLATBAN ORBÁN GÁBOR ELMONDTA, HOGY A HARMADIK HULLÁM A RICHTER OPERÁCIÓJÁT IS LÉNYEGESEN JOBBAN ÉRINTETTE, MINT A KORÁBBIAK.
Tavaly nem kellett egy műszakot sem leállítani, idén már más volt a helyzet, a harmadik hullám a Richternél is nagyobb volt, de a gyógyszerellátást így is tudta biztosítani a vállalat. A nehézséget az jelentette, hogy ingadoztak az igények, így jól jött a tavaly felépített magas készletszint. A gyógyszeripar nem haszonélvezője a válságnak, a válság ugyanolyan válság a gyógyszeriparnak is – mondta el Orbán Gábor azt a feltételezést cáfolva, miszerint járványos időszakban a gyógyszerszektorra általánosságban elmondható, hogy jobban teljesít.
A BRUTTÓ FEDEZET A BEVÉTELNÉL NAGYOBB MÉRTÉKBEN CSÖKKENT, ENNEK ELSŐDLEGES OKA A RUBELÁRFOLYAM VÁLTOZÁSA VOLT.
Az orosz gazdaság nagyon rossz állapotban van, ráadásul a gazdaságélénkítés tere nagyon kicsi – tette hozzá Orbán Gábor.
Alacsonyabb pályán van a cég a költségek tekintetében, a k+f költségekre azonban ez nem igaz, arányaiban és abszolút értékben is emelkedik. Az üzemi eredményhányad minimálisan csökkent, de nem volt jelentős az elmozdulás, a költségek kontroll alatt maradtak.
A kilátásokkal kapcsolatban Orbán Gábor elmondta, hogy nem változott az idei évről alkotott kép az elmúlt időszakban, annak ellenére, hogy a covid harmadik hulláma súlyosabb volt.
TOVÁBBRA IS KÖZEPES, EGYSZÁMJEGYŰ ÁRBEVÉTELNÖVEKEDÉST VÁR A MENEDZSMENT A TELJES ÉVRE (VALAMIVEL 5 SZÁZALÉK ALATTIT).
Idén két termék megy a piacra a nőgyógyászatban, a Vraylar iránti elkötelezettség töretlen, több készítménynél pedig az átmeneti lassulások után jobb kilátásokat lát a menedzsment. Vannak lefelé mutató kockázatok, de nagyjából azon a pályán tartják az üzemi eredményt, mint amit 3 hónappal korábban várt a cég.
Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Gábor elmondta, hogy át kell gondolni a logisztikát, hogy ne szálljanak el a szállítmányozási költségek.
A Debreceni Egyetemen folyó covid-vakcinafejlesztésben nem vesz részt a Richter, nincs ezen a területen szaktudása a vállalatnak, de az oltási programot a dolgozóik oltásával segítik, a cégnél már magasabb az átoltottság, mint az országos átlag.
Az osztalékkal kapcsolatban Orbán Gábor kiemelte, hogy éveken át egy 25-40 százalékos sávon belül volt az osztalékarány, és jellemzően a sáv alján határozta meg a Richter az éves osztalékot, ezen most változtatott. Úgy látják, hogy a következő készpénzigényes tranzakció messze van, ezért most a sáv tetején határozták meg az osztalékfizetési rátát, vagyis az adózott eredmény 40 százalékát, részvényenként 225 forintot fizet most ki a vállalat. (Ez a jelenlegi árfolyammal számolva 2,7 százalékos osztalékhozamot jelent.)

A Richter árfolyama mérsékelten esik a ma reggeli kereskedésben a gyorsjelentést követően, 0,9 százalékos mínuszban áll a részvény, miközben a BUX index kisebb mértékben, 0,2 százalékot esett.
portfolio.hu





- Karikó Katalin fontos kérdést tisztázott a Pfizer-vakcinával kapcsolatban
- Dobrev Klára szerint Orbán Viktor a magyarok életével rulettezik járvány idején