Egészség

Nem pontosan azt mondta a WHO a Sinopharmról, mint amit Menczer Tamás állít

Mivel a klinikai vizsgálatokban kevesen vettek részt, csak korlátozottan állnak rendelkezésre biztonságossági adatok a kínai vakcináról.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimondta, hogy a kínai Sinopharm-vakcina az időseket is védi – közölte Menczer Tamás kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára azt is közölte, hogy a WHO kifejezetten ajánlja a vakcina használatát a 60 év felettieknél is. Az államtitkár azt is hozzátette, hogy az ajánlásban nincs arra utaló adat, hogy a vakcina másképpen hatna az időseknél és a fiataloknál.

Az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalásából azonban néhány részletet nem említett meg Menczer Tamás.

A WHO szakértői bizottsága értékelésében többek között azt is írja, hogy

a 60 éven felüliek esetében korlátozottan állnak rendelkezésre a biztonságosságról szóló adatok, mivel kevesen vettek részt a klinikai vizsgálatokban.

Megjegyzik, hogy ugyan nagyjából hasonló biztonságossági eredmény várható az idősebb és a fiatalabb korosztály esetében is, azt ajánlják, hogy azok az országok, amelyek úgy döntenek, hogy a 60 éven felülieknek is beadják az oltóanyagot, folyamatosan ellenőrizzék annak biztonságosságát.

Azt is írták, hogy

a vizsgálatok úgy készültek, hogy nem alkalmasak annak kimutatására, hogy a vakcina hatásos a súlyos társbetegségekben szenvedőknél, a várandós nőknél, vagy a 60 évesnél idősebb embereknél.

Az államtitkár korábban a világ legtekintélyesebb orvosi szaklapja, a The Lancet egyik cikkével érvelt a kínai Sinopharm-vakcina mellett. Később kiderült, hogy nem egészen a Lancetben jelent meg az által hivatkozott cikk és az írás nem egy tudományos kutatásról szólt. Csak egy rövid levél jelent meg a felületen, a The Lancet Microbe Correspondence rovatában, amely arról szólt, hogy egy 12 mintás Sinopharm vizsgálat alapján a szerzők szerint a vakcina a dél-afrikai mutáns ellen is hatásosnak bizonyult. A rovatban olyan levelek jelennek meg, amelyeket nem néznek meg közlés előtt más, független szakértők, csak a szerkesztők.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük