Tényleges életfogytiglant kapott a túronyi kettős gyilkos

Tényleges életfogytig tartó fegyházra ítélte jogerősen a Szegedi Ítélőtábla azt a több emberen, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas célból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt túronyi férfit, aki kivégzett két nyugdíjast 2016-ban és 2017-ben.

K. Zsolt 2016 májusában egy este elhatározta, hogy ellopja a fűnyírót a szomszédjától. A 81 éves német állampolgár tetten érte a vádlottat, de nem szólt semmit, hanem visszament a házába. A férfi azonban utánament, és egy fejszével agyonverte. A gyilkos az idős ember pénztárcáit, mobiltelefonját és iratait elvitte magával.

K. Zsoltot a Pécsi Ítélőtábla 2019 januárjában életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a gyilkosság miatt, azzal, hogy legkorábban 25 év letöltése után szabadulhat. Később azonban kiderült, hogy egy 88 éves asszonynak a halála is az ő lelkén szárad.

Az akkor 27 éves férfi 2017 februárjában betört az idős nő házába, késsel megszúrta, majd rágyújtotta az épületet. A földre került áldozat szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg. Az eset alig két hónappal azelőtt történt, hogy a vádlottat az első gyilkosság miatt elfogták.

A második gyilkosság miatt perújításra volt szükség, mert a több emberen elkövetett szándékos emberölési cselekmények törvényi egységet alkotnak, ezért külön eljárásban nem bírálhatók el; az idős sértett nővel szemben elkövetett bűncselekmény miatt így a többszöri eljárás tilalma miatt nem vádemelésnek, hanem perújításnak volt helye.

K. Zsolt a Pécsi Törvényszéken folytatódó ügyében szeptemberi meghallgatásakor beismerte a második gyilkosság elkövetését, és tényleges életfogytiglant kapott. Az elkövető azért fellebbezett, hogy ne zárják ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

A táblabíróság azonban helyben hagyta a perújításban első fokon eljáró Pécsi Törvényszék ítéletének a szabadságvesztésre vonatkozó részét, megállapította azonban, hogy a férfi a második gyilkosságot aljas célból követte el, s azért gyújtotta rá a házat a sérült, mozgásképtelen áldozatra, hogy le ne bukjon.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük