EgészségVilág

Mától kinyit Anglia, de a magyarokra továbbra is karantén vár

Jelentősen enyhültek hétfőtől a járványügyi korlátozások Angliában.

Az előzetesen felvázolt nyitási programnak megfelelően az eddigi hatról harmincra emelkedett azoknak a nem egy háztartásban élőknek a száma, akik szabadtéren egymás társaságában tartózkodhatnak, emellett zárt térben, például lakásokban hat, nem egy fedél alatt élő ember tarthat összejöveteleket.

Az éttermek, pubok és bárok – amelyek eddig csak teraszokon vagy kerthelyiségekben fogadhattak vendégeket – hétfőtől megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket is. Sok vendéglátóhely azonban erre már nem lesz képes: a tavaly márciusban elrendelt első korlátozási rendelkezéscsomag életbe lépése óta a nagy-britanniai éttermek közel 10 százaléka megszűnt.

Hétfőtől ugyanakkor kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és stadionok is, de ezekben a létesítményekben a nagyszabású rendezvények látogatóinak számát még korlátozni kell.

Ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül, úgy, hogy az utazók az éjszakákat is otthonaiktól távol, a szálláshelyeken tölthetik. A turisztikai célú külföldi utazások eddigi teljes tilalma is megszűnt hétfőn, de ebben továbbra is jelentős korlátozások maradtak érvényben.

A brit kormány új szabályozása alapján az eddigi tilalmat a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer váltja fel, és ez határozza meg, hogy Angliába mely országokból lehet beutazni tíz nap kötelező karantén nélkül. A zöld kategóriás országokba az Angliában élők hétfőtől turisztikai céllal is elutazhatnak, és visszatérésük után nem kell karanténba vonulniuk. Ebbe a kategóriába azonban a brit kormány egyelőre csak tizenkét országot sorolt be.

Erre a listára Portugálián kívül egyetlen EU-tagország sem került fel, így Magyarország sem, amely a többi uniós országgal együtt a sárga kategóriás, továbbra is karanténkötelezett országok között szerepel hétfőtől.

A vörös kategóriába sorolt országokból külföldi állampolgár nem léphet be Angliába. A brit, az ír és a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldi állampolgárok beutazhatnak ezekből az országokból, de a kormány által kijelölt, őrzött szállodákban kell eltölteniük tíz napot, saját költségükön.

A hétfőn életbe lépett szabályok a nagy-britanniai koronavírus-járvány januári tetőzésének idején elrendelt korlátozások eddigi legszélesebb körű enyhítését jelentik. Boris Johnson brit miniszterelnök ugyanakkor hétfőn közzétett nyilatkozatában arra intette a lakosságot, hogy a mostani nyitás után is „nagy adag elővigyázatosságra” van szükség. Johnson mindenkit arra kért, hogy a korlátozás nélkül megrendelhető, 30 perc alatt eredményt mutató gyorstesztekkel hetente kétszer vesse alá magát szűrésnek, akkor is, ha nincsenek a koronavírus-fertőződés okozta Covid-19 betegségre utaló tünetei.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük