Menekülnek az emberek, miután Kongóban kitört a Nyiragongo vulkán








A Nyiragongo vulkán lávafolyama már a közeli Goma város repterét is elérte.
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén szombaton kitört a Nyiragongo hegy vulkánja, amely a világ egyik legaktívabb tűzhányója, a közeli Goma városban az emberek pánikba estek és menekülni kezdtek, kisebb személyes tárgyaikat megragadva menekültek a szomszédos Ruandával közös határ felé, miközben a város fölött vörösen izzott az ég. A település nagy részén nem volt áram, a telefonvonalak pedig folyamatosan foglaltak jelzést adtak. A kiömlő láva elvágta a Gomától északra vezető főutat.
Bár Dario Tedesco, a mintegy 2 milliós tóparti városban élő vulkanológus a Reutersnek brit hírügynökségnek azt mondta, hogy Goma nem tűnik veszélyeztetettnek, mivel a láva kelet felé, a ruandai határ irányába áramlik, egy helyi tisztviselő később arról számolt be, hogy a helyzet súlyosbodott, mert a korábbi, a ruandai határ felé tartó, északkeleti lávafolyam mellett egy másik is megjelent. Ez a lávafolyam elérte Goma repülőterét, és folyamatosan tart a Kivu-tó felé tart.
hvg.hu





- Tragédiába torkollt egy kínai terepfutóverseny, miután vihar csapott le a résztvevőkre
- Még mindig Jeff Bezos a leggazdagabb a Forbes milliárdos-toplistáján, Mészáros Lőrinc a 2035. helyen áll