Világ

Miért barátkozott Bill Gates egy pedofillal?

Egy ideje vita tárgyát képzi, miért találkozgatott egymással Bill Gates és az elítélt szexuális ragadozó, Jeffrey Epstein. A Gates Alapítvány egyik alkalmazottja azt állítja, főnöke Nobel-békedíjat remélt a befolyásos üzletembertől, akihez egy másik forrás szerint nagyon közel állt.

Egyre szövevényesebb történetek kerülnek felszínre Bill Gates nevével fémjelezve. A Microsoft alapítóatyjáról sokan gondolhatták, hogy csendes, visszahúzódó informatikusként bűvöli a billentyűzetet, ám ezek a sztereotípiák szertefoszlani látszanak.

Gates sikert sikerre halmozott, a világ egyik (volt olyan idő, amikor egyenesen a) leggazdagabb embere lett belőle. 2019-ben azonban változások kezdődtek. Több, a Microsoftnál dolgozó nő is megszólalt, mondván, a munkahelyükön rendszeresen kell elszenvedniük szexuális zaklatást és nemi megkülönböztetést. A bomba robbanása után a cég vezérigazgatója bejelentette, hogy a Microsoft változtatásokat eszközöl a zaklatással és megkülönböztetéssel kapcsolatos ügyek kezelését illetően. Itt azonban nem ért véget a történet.

Szóvivőjén keresztül azt nyilatkozta, valóban volt egy viszonya, de az barátsággal ért véget.

Kiderült ugyanis, hogy az üzletember igazgatótanácsból való hirtelen távozása sem csupán a puszta véletlennek volt köszönhető – állítja a cég egyik mérnöke, aki még ugyanebben az évben fordult a Microsoft igazgatótanácsához, mondván, 2000-ben intim kapcsolata volt Bill Gatesszel. Miután a botrány kiderült, a tanács több tagja jelezte, hogy az üzletembernek vissza kellene lépnie a posztjáról, és persze az alkalmazottak is pletykálkodni kezdtek. A történtek ellenére újraválasztották Gatest a tanács élére, ám időközben vizsgálat indult a közte és az alkalmazottja között történt szexuális viszonyt illetően. A Microsoft atyja sietősen távozott, mielőtt a nyomozás véget ért volna, alig három hónappal azután, hogy ismét megválasztották a tanács élére. Gates a szóvivőjén keresztül meg is erősítette a szóban forgó viszonyt, ám az ő emlékei szerint békés volt az elválás.

Sokan buktak már bele hasonlóba, Gates szekere azonban szépen ment tovább. Ugyanebben az évben viszont ismét bajba keveredett, ugyanis kapcsolatban állt Jeffrey Epsteinnel, aki 2019 nyarán ismét börtönbe került szexuális célú, kiskorúak kárára elkövetett emberkereskedelem és bűnszövetkezetben való részvétel vádjával. A férfit egy hónappal később holtan találták a cellájában, a hivatalos verzió szerint önkezével vetett véget az életének. Ezzel együtt azonban több nagy névnek, így Bill Clintonnak, Donald Trumpnak, András hercegnek és magának Bill Gatesnek is magyarázkodnia kellett, tekintve, hogy volt közös múltjuk az elítélt szexuális bűnözővel. A Microsoft atyja szóvivőjén keresztül szűkszavúan nyugtázta az ügyet.

Bill Gates megbánta ezeket a találkozókat, és felismerte, hogy hibás döntést hozott, amikor igent mondott a felkérésekre.

Később Gates maga nyilatkozta, hogy nem álltak üzleti kapcsolatban Epsteinnel, és barátok sem voltak. Tagadta továbbá, hogy vendégeskedett volna az üzletember hírhedt partijain, és azt is, hogy pénz érkezett volna tőle a Bill & Melinda Gates Foundationhöz. Mások azonban nem így emlékeznek.

Epsteint 2005-ben vádolta meg egy nő azzal, hogy 14 éves nevelt lánya 300 dollárt kapott azért cserébe, hogy levetkőzzön az üzletembernek, és megmasszírozza őt. Ezután több áldozat is jelentkezett, egy vádalkunak köszönhetően azonban a férfi 2008-ban csupán 18 hónap letöltendőt kapott, amiből csupán 13 hónapot ült le, ezt sem maradék nélkül, sőt – a büntetés alatt napi 12-16 órát Palm Beach-i villájában tölthetett. Epstein egyébként a rövid büntetést követően sem hagyott fel pedofil ügyleteivel.

index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük