Belföld

Dobrev szerint Orbán miatt rántottak fegyvert a DK rendezvényén

Mint arról beszámoltunk, pénteken Dobrev Klára miniszterelnök-jelölt egri kampányrendezvényén megjelent három, arcát eltakaró férfi EL, KÚR, TUK feliratú táblákkal a nyakukban, majd egy hangszórón elkezdték játszani Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét. A DK-szimpatizánsok és a tüntetők közötti konfliktusban aztán az egyik maszkos férfi előrántott egy gázpisztolyt, és az egyik DK-s férfira fogta.

Dobrev Klára a Facebookon írta le a véleményét a történtekről, amelyek szerinte világosan megmutatták, min akarnak változtatni 2022-ben.

„Ide vezet az a gyűlöletpolitika, amit Orbán Viktor már több mint egy évtizede űz az országban. Ez növekedett azokból a magvakból, amelyeket a hazaárulózással, a másik magyarságának a megkérdőjelezésével, a folyamatos, magyar és magyar közti háborúskodással vetett el a lelkekben. Orbán tudja, hogy rendszerének legnagyobb gyengesége éppen a mi erősségünk. Hogy mi nem parancsolunk, hanem kérdezünk. Mi nem fenyegetünk, hanem vitázunk, és nem erőből oldjuk meg a nézetkülönbségeinket, hanem megbeszéljük őket, míg végül kompromisszumra jutunk. Tudja, hogy ha mi jövünk, akkor nem uralkodni fogunk, mint ő teszi, hanem kormányozni fogunk. Gyűlöletkeltés, hergelés és polgárháborús hangnem nélkül. Az őt most hatalomban tartó gyűlölet szép lassan el fog párologni a megvezetettekből is, ő pedig egyedül marad. Mert ha nem lesz gyűlölet, nem lesz Orbán-rendszer sem. Joggal fél a miniszterelnök. A változás elkerülhetetlen” –mondja a DK miniszterelnök-jelöltje.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük