Bulvár

Jamie Lee Curtis: Amikor elutaztam Mátészalkára, az volt az igazi meglepetés

A színésznő beleszeretett az országba, nem győzi méltatni a magyar látványosságokat és a magyar filmes szakembereket.

Néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy Mátészalkára, felmenőinek korábbi lakhelyére utazott a hónapok óta Budapesten tartózkodó Jamie Lee Curtis. A színésznő akkor megnézte az édesapjáról, Tony Curtisről szóló kiállítást, most pedig interjút adott az RTL Klubnak, amelyben a látogatás körülményeiről is mesélt.

„Nagyon megható, hogy Magyarországon lehetek. Attól a pillanattól kezdve, hogy megérkeztem, sok olyan emberrel találkoztam, akik úgy néznek ki mint én, vagy a fiútestvéreim, vagy a lánytestvéreim. Persze édesapám, Tony Curtis is nagyon büszke volt a magyar gyökereire, és én is nagyon büszke vagyok, hogy az ő lánya lehetek, illetve hogy apai ágon a nagyszüleim is innen származnak” – mondta Curtis, és hozzátette: gyönyörűek itt a napok, de a Covid rányomta a bélyegét az ittlétére, ezért nem tudta felfedezni a várost és az országot, úgy, ahogy igazán szerette volna.

A színésznő elmondta, hogy nem tudta, hogy létezik egy, az apja ereklyéivel díszített emlékhely, de nagyon örült, amikor meghívták, rögtön akkor, amikor megérkezett Budapestre. „Nem tudtam, mire számítsak, aztán amikor elutaztam Mátészalkára, az volt az igazi meglepetés. Egy gyönyörű város, végigsétálhattam azon az utcán, ahol a nagyszüleim laktak, vagy ahol a zsinagóga áll, de megmutatták azt az épületet is, ahová először vezették be az áramot Magyarországon, ott alakították ki a múzeumot. Gyönyörű szép az utca, a platánfák az út mentén, és a múzeum maga is modern, teljesen új és van benne egy kávézó is, tehát nem csupán egy olyan hely, ahol meg lehet nézni Tony Curtis tárgyait, de össze lehet jönni egy találkára is, meg lehet inni egy kávét is” – lelkendezett.

Jamie Lee Curtis arról is beszélt, hogy pozitív értelemben nagyon meglepődött, mennyi kiváló szakember dolgozik ebben az országban a filmvilágban. „Nem forgattam még itt, nem volt tapasztalatom, nem voltam magyar filmstúdiókban, és nem láttam, mekkora stábok dolgoznak. A Borderline várhatóan akkora kasszasiker lesz, mint a Két tűz között. Minden nap tapasztalom, hogy mennyire képzettek a magyar technikusok és stábtagok, csúcsminőségű a munkájuk” – magyarázta.

Tony Curtis egy kicsit beszélt magyarul, de Jamie Lee Curtis is megtanult néhány szót, ugyanakkor a köszönöm, a köszi már nem volt új neki. Tíz évvel ezelőtt járt már az országban, akkor elhozta a lánytestvérét, hogy megismerjék, honnan is jött az édesapjuk. A színésznő nagyon sokat sétált a városban, a szívének legkedvesebb hely viszont a Dohány utcai zsinagóga, amelynek a felújításában az apja is részt vett. Jamie Lee Curtis most a mátészalkai zsinagóga felújítására gyűjt pénzt.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük