Válaszolt a Corvinus, Karácsony Gergelynek tanítania és publikálnia kellett volna angolul

Államilag elismert nyelvvizsga kellett volna a tanársegédi munkakör betöltéséhez, adjunktusként pedig oktatnia és publikálnia is kellett volna Karácsony Gergelynek az akkor érvényes szabályok szerint – válaszolta a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) a kormánypárti Magyar Nemzetnek.
A lap korábbi értesülései szerint az Oktatási Hivatal az iránt vizsgálódik, miként dolgozhatott a jelenlegi főpolgármester 2004 és 2012 között tanársegédként és adjunktusként az egyetemen.
A 2001. május 24-től 2008. január 1-ig hatályos egyetemi foglalkoztatási szabályzat értelmében Karácsony Gergelynek valóban rendelkeznie kellett volna legalább egy „C” típusú nyelvvizsgával, vagy azzal egyenértékű államilag elismert oklevéllel a BCE politikatudományi tanszékén 2004 és 2008 között vállalt tanársegédi munkájához. Az adjunktusi feladatok ellátását még egy második idegen nyelv szaknyelvi és előadói szintű ismeretéhez is kötötték,
EZ AZONBAN KIKERÜLT A SZABÁLYZAT 2008. JANUÁR ELSEJÉTŐL HATÁLYOS VERZIÓJÁBÓL, KARÁCSONY GERGELY PEDIG EZT KÖVETŐEN LETT ADJUNKTUS A KATEDRÁN.
Az adott egy idegen nyelven azonban oktatnia és publikálnia is kellett volna.
index.hu