Életmód

40 ezret drogozott el éjjelente a rejtélyes módon elhunyt kozmetikus

Claire Anderson élete örvénybe került, mely végül olyan mélyre rántotta őt, ahol már szó szerint nem jutott levegőhöz: a fiatalon elhunyt brit nő kicsapongó életmódja áldozatává válhatott – adta hírül a Mirror.

folyamatosan bulizott

Egy, a hölgyhöz közel álló barát elmondása szerint Claire nemrégiben saját doncasteri otthonában látta vendégül őt két teljes hétre, így a férfi tűpontos rálátást szerzett házigazdája mindennapjaira.

10 napból négyet biztosan buliztunk– vallotta be a rendőröknek az átmeneti lakótárs, hozzátéve, hogy ismerőse minden éjjel 100 fontot, azaz mintegy 40 ezer forintot költött káros szenvedélyére, elsősorban kábítószerekre és bulikra.

A fiatal kozmetikus minden éjjel durván bulizott. Könnyen lehet, hogy életmódja kapcsolatba hozható a halálával

Mivel a kozmetikusként dolgozó nő egyszerűen imádta a partikat, mindent megtett azért, hogy azokat minden esetben „kimaxolja”, vagyis

jellemzően folyékony ecstasy-val és crackkel, azaz pipából fogyasztott kokainnal töltötte fel szervezetét.

Rejtélyes haláleset

A nő holttestét zúzódások fedték, mikor távoli barátja rátalált. A férfi néhány napra Londonba utazott, ahonnan egy idő után már nem tudta elérni Claire-t. Kiruccanása után aggódva tért vissza az általa is lakott ingatlanba, amelybe belépve azonnal megkísérelte újraéleszteni Andersont.

A nő halálának ügyében eljáró dél-yorkshire-i rendőrség fődetektívje, Alex Birtland a bíróságon elmondta: mivel a kezdeti vizsgálatok nyugtalanító eredményekkel zárultak, a hatóságok megkezdték a nyomozást, és

bűnügyi helyszínné nyilvánították az elhunyt lakását.

A nő minden gyanú szerint túladagolás, illetve az általa elfogyasztott illegális kábítószerek hatására saját magában tett kár, vagyis az önmaga által okozott sérülések szövődményeinek áldozatává válhatott – hangsúlyozta az illetékes, hozzátéve, hogy

az idegenkezűség lehetősége minden bizonnyal kizárható.

BorsOnline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük