Rusvai Miklós szerint elkerülhető a koronavírus negyedik hulláma

Rusvai szerint ősszel ismét emelkedhet a fertőzöttek száma itthon, de, hogy lesz-e újabb járványhullám, az több tényezőtől is függ – derül ki az ATV riportjából.
Ilyen tényező a variánsok megjelenése, gyerekek oltása vagy egy harmadik vakcina beadása.
A virológus úgy gondolja, hogy valószínűleg nem lesz probléma ősszel sem a járványt illetően, de ehhez nagyon fontos lenne, hogy feljebb tornázzuk az oltottak számát.
Szerinte józan szabályokkal, gondolkozó lakossággal a negyedik hullám elkerülhető, legfeljebb egy emelkedő esetszám lesz, de újabb járványhullám remélhetőleg nem.
Beszélt arról is, hogy ha valaki az alfa vírussal fertőződik meg, akkor 100 emberből 8-15-en betegszenek meg, míg a delta variánsnál 100 betegből 85 lesznek betegek.
Kitért azonban arra, hogy az oltottak számában van egy üvegplafon, ami fölé nem fogunk menni, mert vannak olyanok, akiket már nem lehet meggyőzni. A szakember szerint nagyon jó lenne, ha a 16 év alattiaknál elérnénk az 50 százalékos oltottsági arányt.
portfolio.hu