Kék hírek

Öt ember meghalt, miután egy hőlégballon beleszállt egy elektromos vezetékbe Albuquerque-ben

A helyi rendőrség közlése alapján az elektromos vezetékbe repülő hőlégballonon utazott Martin Martinez, egy 59 éves rendfenntartó tiszt és felesége, a 62 éves Mary Martinez, a 65 éves Susan Montoya, a 61 éves John Montoya és a 62 éves pilóta, Nicholas Meleski – közölte a New York Post.

Gilbert Gallegos rendőrségi szóvivő az ottani idő szerint péntek reggel hétkor történt balesetről azt mondta a Santa Fe New Mexican szerint:

a színes hőlégballon megkerülte egy sor villanyvezeték tetejét, és legalább az egyik kábelt elszakította, amivel több, mint 13 ezer otthonban szüntette meg az áramszolgáltatást.A Szövetségi Légügyi Hivatal tájékoztatása alapján az áldozatok 30 méteres magasságból zuhantak le egy forgalmas útszakasz közepére. A hőlégballon aljára rögzített kosár kigyulladt a balesetben, a ballont pedig elfújta a szél, és egy ház tetején landolt.

A rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a hőlégballonokat nehéz irányítani, különösen akkor, ha feltámad a szél.

A hatóságok egyelőre nem állapították meg, hogy mi okozta a balesetet. A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal szombaton két nyomozót küldött a helyszínre, akik a pilótát, magát a ballont és a működési környezetet fogják vizsgálni – mondta Peter Knudson szóvivő. Az előzetes jelentés általában néhány héten belül készülhet el.

Tim Keller, Albuquerque polgármestere azt nyilatkozta: „megszakad a szíve” a ballonbaleset miatt.

Mély részvétünket fejezzük ki a családoknak, akik ma elvesztették szeretteiket. Ez egy szörnyű tragédia városunk és a léghajós közösség számára világszerte

– folytatódott a városvezető részvétnyilvánítása.

Az új-mexikói város a hőlégballonozás Mekkája. Minden októberben kilencnapos rendezvénynek adnak otthont, amely több százezer nézőt és pilótát vonz a világ minden tájáról. Ez az egyik legtöbbet fényképezett esemény világszerte.

Az Albuquerque környéki lakosok egész évben színes léggömböket láthatnak az otthonaik fölött és a Rio Grande mentén. Bár nem gyakran történik ilyen, de néha azért előfordulnak balesetetek.

A közlekedésbiztonsági hivatal adatbázisa szerint 2008 óta tizenkét halálos kimenetelű hőlégballon-baleset történt az Egyesült Államokban. Ezek közül kettő Rio Ranchóban, Albuquerque mellett: az egyik 2008-ban, a másik idén januárban.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük