Gazdaság

Megszületett az uniós agrármegállapodás

Megszületett a megállapodás a KAP reformról Luxemburgban, Magyarország vezetésével óriási erőfeszítések árán sikerült megvédeni a kisgazdaságok érdekeit – ismerteti az Agrárminisztérium az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács június 28-i ülésén az agrárminiszterek megállapodtak a KAP reform legfőbb politikai elemeiről. A tárgyalások május végi összeomlása óta komoly diplomáciai egyeztetések folytak a háttérben annak érdekében, hogy a minisztereket tömörítő Tanács meggyőzze az Európai Parlamentet, hogy vonja vissza a gazdálkodást ellehetetlenítő javaslatait. Nagy István agrárminiszter szerint az egyik legnagyobb vita a kisgazdaságok támogatási szabályairól szólt. Magyarország vezetésével óriási erőfeszítések árán sikerült megvédeni a már a tanácsi álláspontba is magyar kérésre bekerült 10 hektáros küszöbértéket. Ez lehetővé teszi, hogy 10 hektár alatt ne kelljen megfelelniük a gazdáknak a vetésforgóra és a nem termő területekre vonatkozó szigorú követelményeknek.

Az agrárminiszter kifejtette: nagy eredmény, hogy az új időszakban is lehetőség lesz a kisgazdaságok egyszerűsített támogatására, akár magasabb támogatási összeggel. A kormány számára kiemelt prioritás jelent, hogy tisztességes megélhetést biztosítson a családi gazdaságoknak és a kisüzemeknek, ezzel is erősítve a vidéket.

A további menetrendet illetően Nagy István elmondta, hogy a megállapodásban foglaltak a július 1-jétől induló szlovén elnökség alatt lesznek konkrét jogszabályi szövegbe foglalva, majd a KAP reformcsomag részét képező három jogszabály formális elfogadásra mind a Tanácsban, mind az Európai Parlamentben. A tagállamoknak 2021. december 31-ig kell benyújtaniuk a Bizottság felé a KAP stratégiai terveiket.

Az új KAP szabályozás, a kétéves átmeneti időszakot követően, a tervek szerint 2023. január 1-jével lép hatályba – tájékoztat közleményében az Agrárminisztérium.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük