Külföld

Orosz vadászrepülők „zaklattak” egy holland fregattot

Orosz vadászrepülőgépek „zaklatták” június 24-én az Evertsen nevű holland fregattot a Fekete-tengeren áltámadásokat végrehajtva és a zavarva a kommunikációs rendszereket – közölte a holland védelmi tárca vezetője kedden.

Ank Bijleveld-Schouten felelőtlennek nevezte a felszíni célpontok leküzdésére alkalmas rakétákkal felszerelt orosz repülőgépek zavaróakcióját, amely mintegy öt órán át tartott és „ellentétes volt a hajózás szabadságával”.

Nincs mentség az ilyen agresszív cselekményre, amely szükségtelenül növeli a balesetek kockázatát

– hangsúlyozta a miniszter. Jelezte, hogy országa diplomáciai szinten fogja megvitatni az ügyet Oroszországgal.

Az Evertsen a brit repülőgéphordozót kísérő hajórajhoz tartozott, amely akkor éppen őrjáraton volt a térségben.

Június 23-án az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy az orosz parti őrség egy hajója két figyelmeztető lövést adott le a Defender brit romboló felé, miután három kilométernyire behatolt az orosz területi vizekre a Fekete-tenger északnyugati térségében. London nem sokkal később azt közölte, hogy nem dördültek el figyelmeztető lövések, a brit hadihajó pedig nemzetközileg elismert útvonalon, ukrán vizeken haladt Odesszából Georgia felé.

A Krímet a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva Oroszország 2014-ben elcsatolta Ukrajnától, amit a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismert el, és ezzel együtt a határok megváltozását sem.

portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük