BelföldKözélet

Magyarok millióinak élete változott meg ma hajnalban

Magyar Közlönyben az alábbi határozat jelent meg:

Megállapítom, hogy az ötmillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napja mint hatálybalépési feltétel 2021. július 2. napján bekövetkezett, ezáltal a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 365/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 19. § (1) bekezdése alapján az R. hatálybalépésének naptári napja 2021. július 3-a, azaz kétezerhuszonegy július harmadik napja.

Ennek értelmében megszűnik a maszkhasználat a belső terekben is.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatáról szóló kormányrendelet még szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben. A rendelkezés értelmében:

  • megszűnik a kötelező maszkviselés az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, és általában a kórházak és a szociális intézmények kivételével mindenhol, de a maszk használatát nem lehet megtiltani az embereknek;
  • védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra;
  • megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások, vagyis a tíz négyzetméter/vásárlóról és a távolságtartásról szóló szabály;
  • a családi események, magánrendezvények esetén az eddigi ötvenfős létszámkorlátozás száz főre, a lakodalom esetén a kétszáz fős létszámkorlátozás négyszáz főre emelkedik;
  • az egyetemek és a főiskolák készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.

További bejelentések érkeztek a MÁV-tól és a BKK-tól

 A MÁV-Volán-csoport – eddigi gyakorlatának megfelelően – a hatályos járványügyi intézkedésekkel összhangban jár el. A kiadott kormányrendelet értelmében holnaptól nem kötelező maszkot viselni a közösségi közlekedési járműveken, illetve a nyitott és zárt állomásokon, megállóhelyeken sem – írta az Indexnek megküldött közleményében a társaság. A maszkhasználat senki számára nem tiltott a továbbiakban sem, ezután is igény szerint hordható bárhol.

A BKK nagyjából ugyanezt írta közleményében mint a MÁV-Volán-csoport. Emlékeztettek továbbá arra, hogy a kötelező maszkviselés tavaly április óta volt érvényben, ennek és a rendszeres fertőtlenítésnek köszönhetően a közösségi közlekedés biztonságos választás maradt. A szájat és az orrot egyaránt eltakaró maszk a járvány elleni küzdelem egyik hatékony eszközének bizonyult – hangsúlyozták.

A Margitszigeti Szabadtéri Színház is közölte, hogy előadásaik i mmáron védettségi igazolvány nélkül is látogathatóak . Hozzátették, hogy így már az elektronikus és a hibrid hajtású taxik is korlátozások nélkül  szállíthatják a színház vendégeit a Margitszigetre.

Eltűnt a maszk

Szombat hajnalban a fentiek jegyében a köztereken és tömegközlekedési eszközökön a legtöbb ember már nem viselt maszkot, de még azért akadtak olyanok is, akik továbbra is magukon tartották még az arcfedőt megszokásból vagy óvatosságból.

Mi marad akkor a régiben?

A sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott vagy ötszáz főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvényeken nem történik enyhítés. Ez azt jelenti, hogy marad a létszámkorlátozás, és ezeken az eseményeken továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.

index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük