Belföld

Orbán Viktor fizetné Kovács László kezelését

Orbán Viktor telefonon kereste Kovács László feleségét: a miniszterelnök felajánlotta segítségét egykori politikai riválisának a gyógykezeléséhez – írja a Blikk.

A lap úgy tudja, hogy a kormányfő azt kérte Kovács László feleségétől: ha a világon bármilyen elérhető gyógyszer vagy gyógykezelés hatásos lehet a volt külügyminiszter állapotának javításában, jelezze neki, ő pedig mindent megtesz, hogy Kovács László megkaphassa azt.

A 81 éves Kovács László a Magyar Szocialista Párt alapító tagja, tizennyolc éven át volt országgyűlési képviselő, 1998 és 2004 között az MSZP elnöke, a Horn-, a Medgyessy- és (rövid ideig) a Gyurcsány-kormány külügyminisztere. A volt pártelnök tavaly szeptemberben még interjút adott az Indexnek, egészen novemberig pedig külpolitikai értekezéseket is írt.

Idén márciusban jött a hír: Kovács László már nem a fiatal feleségével, Kovácsné Lucza Mónikával és kilencéves kisfiával lakik, hanem egy fővárosi idősek otthonában. Az egykori külügyminiszter felesége még aznap közleményt juttatott el az MTI-hez, amiben családjuk nevében azt kérte a sajtó képviselőitől, hogy tartsák tiszteletben a magánélethez fűződő jogaikat, férje folyamatos orvosi ellátást igényel, nyugalomra van szüksége.

Férjem évek óta nem közszereplő, nem része a napi politikai életnek. Sem most, sem a jövőben nem kívánunk semmilyen formában nyilatkozni a sajtónak, ezért kérem, hogy ne keressenek, ne zaklassák se a férjemet, se családunk tagjait. Különös tekintettel kiskorú gyermekünkre, akit szeretnék megóvni a szenzációhajhász cikkektől, írásoktól, beszámolóktól

– fogalmazott Kovács László felesége. Arról, hogy miként reagált Orbán Viktor megkeresésére, egyelőre nincs hír, a lappal csak annyit közölt: férje állapota a család magánügye.

index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük