BelföldSport

Befejeződött a Kékszalag

A szervezők szombati tájékoztatása szerint az indulók 60 százaléka teljesítette a Balatonfüred, Balatonkenese, Siófok, Keszthely és Balatonfüred közötti, légvonalban 155 kilométeres távot a 48 órás szintidő alatt.

A limitidőn belüli utolsó befutó szombat reggel 8 óra 32 perckor a Reider Péter kormányozta Szelíd lett, amelyet a hagyományok szerint a győztes hajó legénysége köszöntött a célban.

A gyenge szélben rajtoló verseny csütörtökön a címvédő Vándor Róbert hajója és az időrekordot tartó Józsa Márton vezette Fifty-Fifty nagy küzdelmét hozta, melyből végül az RSM került ki győztesen. Az első tíz helyen katamaránok végeztek, a leggyorsabb egytestű hajó a 11. helyen befutó, Oroszlán Péter vezette Principessa lett.

A verseny díjátadóját szombaton 18 órától tartják a balatonfüredi Gyógy téren, ahol az egyes hajóosztályok legjobbjainak és a különdíjasoknak járó elismerésekkel együtt 56 különböző díjat adnak át. A gálát követően utcabált rendeznek.

Minden idők egyik legszorosabb versenye volt az idei.

Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot, aki ezúttal nyolcadik lett.

A végeredmény:

  1. RSM (Vándor Róbert) 11 óra 42 perc 12 másodperc
  2. Raiffeisen Fifty-Fifty (Józsa Márton) 11:44:26
  3. Audax Django (Petrányi Zoltán) 11:51:39
  4. Ribstory (Behek István) 11:57:25
  5. MKB-Euroleasing Prospex (Kaiser Kristóf) 11:59:20
  6. Nanushka Forestay (Váradi Szabó János) 12:02:00
  7. New Black Jack (Roland Gabler) 12:02:28
  8. PreVital (Litkey Farkas) 12:03:06
  9. Poplart (Diószegi Zoltán) 12:18:46
  10. Bogi (Büki Gábor) 12:31:59

index.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük