Világ

Német kutatók szerint érdemes lehet kombinálni a Pfizer és az AstraZeneca oltásait

Az AstraZeneca vakcina kombinálása Biontech/Pfizer oltással hatásosabb, mint két AstraZeneca – állapították meg német kutatók. A Müncheni Műszaki Egyetem, a Helmholtz Központ és az Erlangeni és a Kölni Egyetemi Klinika szakértői egy retrospektív kutatás keretében vizsgálták meg az oltásokra adott immunválaszt. Eredményeikről a The Lancet Infectious Diseases című tudományos folyóiratban számoltak be.

A tudósok 500 olyan résztvevő vérmintáját elemezték, akiket 8-12 héttel az AstraZeneca oltás után az mRNS-alapú Biontech/Pfizer vakcinával oltottak be.„Az antitest-válasz ezeknél a résztvevőknél sokkal erősebb volt, mint azoknál, akiket kétszer AstraZenecával oltottak be” – közölte pénteken az Erlangeni Egyetemi Klinika. A kombinált oltásra adott immunválasz legalább olyan erős volt, mint a Biontech/Pfizer vakcina kétszeres beadása utáni reakció. A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az oltások kombinálhatók egyéni intolerancia vagy az ellátás hiányosságai esetén.

Ahhoz viszont még a kutatók szerint további vizsgálatokra van szükség, hogy kiderüljön, mennyire biztonságosak és hatékonyak a különböző vakcina kombinációk.

A németországi úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) július elején közölte, hogy azok, akik első dózisként AstraZeneca-oltást kaptak, a továbbiakban életkortól függetlenül mRNS-alapú oltóanyagot is kaphatnak.

444.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük