Belföld

A nemzeti hitvallás helyett mást függesztenek ki a DK-s polgármesterek

Szembemennek az előírással és nem függesztik ki közintézményeikben a nemzeti hitvallást a DK színeiben politizáló polgármesterek. Helyette a XX. század egyik legfontosabb magyar politikai gondolkodójának tízparancsolata lesz olvasható.

A DK-s polgármesterek a nemzeti hitvallás helyett Bibó István politikai tízparancsolatatát függesztik ki a hozzájuk tartozó közintézményekben – áll a Demokratikus Koalíció közleményében.

„Már nem csak azt várják el, hogy csendben tűrjük, amit ezzel az országgal tesznek, hanem hogy vágjunk hozzá jó képet is, sőt ünnepeljük meg azzal, hogy az egypárti, fideszes alaptörvényre emlékezünk” – írják.
A párt szerint éppen ezért az ország bizonyos részein ez nem fog megtörténni, mert a DK által vezetett kerületekben, városokban és kistelepüléseken nem a nemzeti hitvallás lesz kifüggesztve, hanem Bibó István „A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata” című iránymutatása. Szerintük ez világosan leírja, hogy „nem tűrjük el a kizsákmányolást, a hatalommal való visszaélést, és ragaszkodunk a mindenkinek járó emberi méltósághoz, szabadsághoz”. Emlékeztetnek, hogy Bibó István szombaton lett volna 110 éves.

A kormány nemrég határozatot hozott arról, hogy a Nemzeti Hitvallás című szöveget, vagyis az Alaptörvény bevezetőjét minden kormányzati középületen méltó és jól látható helyen kell kihelyezni. A színes formátumban, nyomdai kivitelezésű Nemzeti Hitvallást 500 × 700 mm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni. Korábban már a szombathelyi önkormányzat és Karácsony Gergely is jelezte, hogy nem függesztik ki a szöveget.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük