Bulvár

Pikáns részletek a magyar sztárpár házasságából: „Az első randin csak szexeltünk, a másodikon éreztem, hogy ő az igazi” – 18+

Ugyan a kapcsolatuk az ágyban kezdődött, Müller Attila és Larion Zoé már nyolc éve alkotnak egy párt. Úgy érzik, még mindig szerelmesek egymásba, ezért elszánták magukat a következő nagy lépésre.

Amikor elkezdtek találkozgatni, egyszerűen csak jól akarták érezni magukat, nem vágytak komoly kapcsolatra. Működött köztük a kémia, ezért az ágyban hamar egymásra hangolódtak. Egyikük sem gondolta, hogy pár évvel később kimondják egymásnak a boldogító igent.

Attilát és Zoét a mai napig a szex tartja össze

– Zoé előtt nem éltem együtt senkivel, nem voltam biztos benne, hogy akarom-e ezt az egészet. A kedvessége, illetve a rengeteg háziállat miatti családias légkör azonban nagyon megfogott, így nem fogtam menekülőre a dolgot – mesélte Attila.

– Hamarabb lettünk barátok, nálunk fordítva történt minden, mint általában szokott. A rózsaszín köd feloszlása után nem kellett azzal szembesülnünk, hogy a másik egy idióta, csak elvakított minket a szerelem.

A második randin éreztem, hogy talán Attila számomra az igazi, az elsőn csak szexeltünk – mondta Zoé, aki a korábbi csalódásai miatt szintén óvatos volt.

– Fokozatosan alakult át a barátságunk mély vonzalommá. Nyolc éve vagyunk együtt, az évfordulónk alkalmából pedig az összetartozás jelképeként egy kelta végtelen csomó szimbólumot tetováltatunk magunkra. Bí­zunk benne, hogy a szerelmünk örökké tart. Ha valami gondunk van egymással, azonnal megbeszéljük vagy megírjuk levélben. Ez azért jó módszer, mert a másik kénytelen végigolvasni a levelet, nem tud közbeszólni.

Figyelnek arra, hogy a hosszú évek óta tartó kapcsolatukban olyan szenvedélyes legyen a szex, mint az elején.

– Ha itthon főzelékkel lezabált pólóban vagyok, ne várjam el, hogy kívánatos legyek számára. Ő sem szakadt melegítőben rohangál előttem, mert az olyan kiábrándító. Sokszor csak reggel tudunk szeretkezni, hiszen mindketten vállalkozók vagyunk, emiatt késő estig dolgozunk – árulta el Attila.

Van kísértés

Azt mondják, nem éri őket kísértés, nem is próbálkoznak náluk, mert sugárzik róluk, hogy boldogok.

– Ha társaságban vagyunk, kis feleségemként, férjecskémként emlegetjük a másikat. Ez egyértelmű jel azok számára, akik közénk akarnak férkőzni. Nincs titkunk egymás előtt, mindenki hozzáfér mindenhez, beleértve a bankszámlát és a levelezést is – árulta el Zoé, aki nem szeretne gyereket.

– Közösen döntöttünk így Attilával. Sok indok miatt nem szülök, szerintem nem kötelesség gyereket a világra hozni. Rossz irányba tart a világ, nem tartjuk ideális helynek egy gyerek számára, elleszünk kettecskén. Mi úgy vagyunk szülők, hogy időnként vigyázunk a családjainkban lévő gyerekekre. Utód nélkül is teljes az életünk, ráadásul a rengeteg állatkákra is gyerekként tekintünk.

Fojtogató tér

A városi lét, a szűk élettér kezd frusztráló lenni számukra, ezért úgy döntöttek, elköltöznek egy tanyára.

– Egy tízéves autó árából a semmi közepén vettünk egy tanyát, hamarosan oda fogunk költözni. Nincsenek közvetlen szomszédok, ideális hely lesz az állataink számára, akiknek folyamatosan bővül a száma. Növénymentéssel is foglalkozunk, azoknak is kell a hely. Mi nem akarunk együtt megöregedni, együtt szeretnénk fiatalok maradni. Jó a genetikánk, odafigyelünk mindenre, a stressztől mentesülve hosszú életet élhetünk ­– vélekedik Zoé.

Vagány, motoros, széttetovált, kirándulós pár leszünk 80 évesen is. Megmutatjuk az ufóknak, ha egyszer lejönnek ide, hogy az emberi létezést a természettel és a technológiával harmóniában képzeljük el – mondta végezetül Attila.

BorsOnline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük