Egészség

Mellbevágó: egy apróságból jött rá egy ápolónő, hogy a 3 gyermekes édesanyának rákja van

Az édesanya sokkot kapott, amikor megtudta a diagnózist.

Egy háromgyermekes édesanya sokkot kapott, miután végső stádiumú rákot diagnosztizáltak nála. Egy ápolónő vette észre a visszahajló körmeit, és azonnal elküldette kivizsgálásra. És sajnos kiderült, igaza volt. Az 55 éves Sharon Baksh-szal azt közölték az orvosok, hogy a melldaganata átterjedt a tüdejére is.

„11 évvel ezelőtt mellrákom volt és akkor nem tért vissza. De 2018-ban elkezdett fájni a bal karom. Azt hittem, csak a nyirokcsomóim vannak megdagadva. Volt mellkasröntgen, vérvizsgálat és mammográfia, miután egy csomót is találtam a mellemben, de azt hitték, hogy csak hegszövet. Megkérdeztem az orvost, szerinte visszajött-e a daganat, de azt mondta, ennyi idő után ez kizárt” – mesélte a Mirrornak.

Amikor egy rutinvizsgálatra ment, az egyik ápoló vette észre, hogy a körmei nem a megszokottak, és kissé visszahajlanak. Azt mondta Sharonnak, azonnal rohanjon a kórházba, ez ugyanis a tüdőrák egyik jele is lehet.

„Amikor megérkeztem, kicsit lihegtem. Megkérdezte az ápolónő, hogy futottam-e. Majd elmondtam minden tünetemet. Akkor vette észre a kezem. És azt mondta, hívjam a férjem és menjünk a kórházba”.

Az ápolónőnek igaza is lett, azonnal vizsgálatokat végeztek az asszonyon, és kiderült, tüdőrákja van és az emlődaganat is visszajött. Egy év múlva közölték vele, a rák végstádiumú, nem nagyon tudnak vele már mit tenni, csak a terjedést tudják lassítani.

„Azonnal a férjemre, a gyerekeimre és az unokámra gondoltam. Már nem sok időm maradt hátra. Minden nap várom a halált. Addig is szeretném élvezni az életet. Beneveztem egy ejtőernyős ugrásra. Nagyon rettegek tőle, de pénzt szeretnék gyűjteni egy rákosokat segítő alapítványnak”.

BorsOnline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük