Szórakozás

Megjöttek a Dűne első kritikái

A kritikusok egy része lelkes, míg mások befejezetlennek tartják Denis Villeneuve sci-fi-jét.

Egyesek zseniálisnak és félelmetesnek nevezve dicsérik a Dűnét, míg mások szerint befejezetlen, éppen akkor ér véget, amikor a dolgok végre érdekesebbé válnak. Denis Villeneuve sci-fi-jét két napja mutatták be a Velencei Filfesztiválon és a fogadtatása meglehetősen vegyes.

A Timothée Chalamet, Zendaya, Josh Brolin, Rebecca Ferguson, Jason Momoa, Dave Bautista, Oscar Isaac és Javier Bardem szereplésével készülő filmet részben Magyarországon forgatták. Denis Villeneuve, az Érkezés, a Sicario és a Szárnyas fejvadász 2049 rendezője nem az első, aki megpróbálkozott Frank Herbert sci-fi klasszikusának megfilmesítésével, az eddigi legismertebb verzió David Lynch 1984-es filmje volt. Villeneuve mindenesetre úgy gondolja, a Dűne „messze az eddigi legjobb” filmje, az alkotók három évet szántak az életükből arra, hogy különleges, nagy vászonra teremtett élményt kapjanak a nézők.

A kritikusok egy része a rendezőhöz hasonlóan lelkes, a The Guardian hangulatosnak és magasztosnak tartja, az Empire kritikusa szerint pedig ez az az adaptáció, amiről mindig is álmodtunk. Ugyanakkor többen a film befejezetlenségét hangsúlyozzák, a Vanity Fair értékelése szerint például attól kezdve, hogy film eleji felirat elárulja, hogy ez az első rész, máris tudjuk, hogy csak egy fél történetet kapunk. Ráadásul a film elfelejt olyan karaktereket teremteni, akikkel együtt tudunk érezni. A The Hollywood Reporter hasonlóan vélekedik: szerinte ez a film csak az első részt készíti el, olyan, mint egy kötelező feladat, amit le kellett tudni.

A magyar nézők október 21-én dönthetnek a filmről, ekkortól látható a hazai mozikban.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük