132 állatvédő szervezet tette helyre a magát állatrendőrségnek tituláló államközeli „civileket”

Szeretnénk, ha tisztán látna minden állampolgár, minden állatbarát. Civil szervezet nem hozhat létre állatrendőrséget. A rendőrség egy állami szervezet, és a civileknek nincs semmilyen hatósági, állam által adott hatásköre. A sajtótájékoztatón elhangzott és a sajtóban megjelent kijelentés, miszerint állatrendőrség alakul, megtévesztő, hamis.

– olvasható abban a közleményben, amit a Noé Állatotthon Alapítvány honlapján tettek közzé 132 állatvédő szervezet aláírásával. A közlemény – bár pontosan nem nevezte meg – a Fülöp Erik, a Mi Hazánk Mozgalomból januárban kilépett parlamenti képviselő új szervezetének állításaira reagált.

A Nemzeti Állatvédelmi Szolgálat Egyesület kedden a sajtónak szétküldött levelében, de korábban más helyen is azt állította, hogy olyan civil kezdeményezésként jöttek létre, amely szervezeti struktúráját és működési céljait tekintve „az állatrendőrség gyűjtőfogalom alá sorolható”. Céljuk többek között az állatvédelmi jogszabályok betartatása, az állatjólét növelése, a lakossági edukáció előmozdítása úgy, hogy közben mind a hatóságokkal, mind pedig más állatvédelmi szervezetekkel együttműködnek.

Fülöp már az év elején azt hangoztatta, hogy programja gyakorlatilag megegyezik nemrég állatvédelmi miniszteri biztosnak kinevezett Ovádi Péterével . Fülöp szerint az új biztos is az általa „megalkotott négy pillér mentén kívánja megújítani az állatvédelmet”.

A Noé oldalán megjelent közlemény szerint az állatvédők és a hatóságok együttműködése ugyan folyamatosan javul az állatvédelem terén, azonban még bőven vannak hiányosságok. Az állatkínzók, ha az ügy eljut a bíróságig, legtöbbször egy ejnye-bejnyével megússzák, ezért érthető az igény egy átütő változásra. Az állatrendőrség igénye is régóta foglalkoztatja a közvéleményt.

Az említett szervezet azonban nem rendelkezik hatósági jogkörrel, nem járhat el hivatalosan, nem bírságolhat és nem büntethet. A céljaik, amelyeket megfogalmaztak – állatmentésekben való részvétel, a mentett állatok elhelyezéséről és ellátásáról való gondoskodás, a kóborállat-állomány csökkentése érdekében ivartalanítási akciók végrehajtása, edukációs kampányokat tartása, hatóságokkal való együttműködés, állatok tartási körülményeinek ellenőrzése – szinte minden állatvédő szervezetnél alap, ez célja és a tevékenysége. A tisztánlátás okán tehát: nem alakult állatrendőrség, nincsen új hatóság, a hír az, hogy egy új állatvédő szervezet alakult.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük