Fürjes Balázs jó híréhez Balogh Samunak azért volt egy két-szava

Saját érdekérvényesítési képességének tudja be Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár, hogy a Fővárosi Önkormányzat korábbi terveivel ellentétben végül sikerült elérnie, hogy az 56-os villamos Nyúl utcai és Nagyajtai utcai megállóinak megszüntetésétől elálljon a főváros vezetése.
Őrsi Gergely, a II. kerület szocialista polgármestere már szeptember 10-én arról írt, hogy
Kiállok a villamosvonal fejlesztése és a megállók érdekében. Számomra a kerületet érintő kötött pályás közlekedés fejlesztése kiemelt fontosságú. Eltökéltek vagyunk a villamospálya és a megállók korszerűsítése, megtartása és akadálymentesítése mellett.
A II. kerület vezetője közösségi oldalán fontosnak nevezte a vonalon a korszerű CAF-villamosok mielőbbi pályára állítását és a jelenlegi megállók, köztük a Nyúl utcai és a Nagyajtai utcai megálló megtartását.
Most ugyanezt kérte Fürjes Balázs is, Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója pedig ennek nyomán arról döntött, hogy
A FŐVÁROS NEM SZÜNTETI MEG AZ EMLÍTETT VILLAMOSMEGÁLLÓKAT.
Az államtitkár tervei között az is szerepel, hogy az 56-os villamosvonalat a jövőben felújítsák és akadálymentesítsék.
- A vonal felújításának terveit, így a megállók szerepének felülvizsgálatát még az előző városvezetés iránymutatása alapján készítette a tervező.
- A CAF-villamosok azért nem közlekedhetnek a vonalon, mert a kormány nem ad pénzt a közlekedésükhöz szükséges fejlesztésekre, a főváros szabad forrásait pedig elvette.
Amint azt Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az Indexnek korábban elmondta, a kormány idén nemhogy nem fizette ki a közösségi közlekedés támogatását célzó normatívát, de még az erről szóló támogatási szerződést sem írták alá.
index.hu