Schmidt Mária: Az ellenzék a demokrácia felszámolására törekszik

A Terror háza igazgatója szerint Márki-Zay Péter, aki egy fekete lyuk, meghekkelte az előválasztást, Karácsony Gergely pedig „úgy csinál, mintha egy kellemes valaki lenne”.

„Azt látom, hogy az ellenzék egyrészt az alkotmányos rend felszámolására törekszik, és legújabban az előválasztás utolsó hetében a parlamentáris demokrácia felszámolására” – mondta Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója a Spirit Fm Harcosok Klubja című műsorában.

Schmidt szerint ugyanis az a kijelentés, hogy a megválasztása után valaki másnap leváltja a legfőbb ügyészt, a parlamentáris demokrácia elleni támadás, mivel a legfőbb ügyész megválasztása az országgyűlés feladata.

Schmidt úgy gondolja,

Márki-Zay Péter meghekkelte az előválasztást,

hiszen szerinte ő nem vett részt a hatpárti megállapodásban, és nem is finanszírozója az előválasztásnak. Schmidt erre is azt mondta, hogy nem tudja értelmezni, és arra is, hogy Karácsony Gergely miért nem a hat párton belüli konkurense, Dobrev Klára javára lépett vissza – emeli ki az ATV beszámolója. Karácsony tevékenységét Schmidt „ámokfutásnak” tartja, és szerinte övé „a parlamentáris demokrácia meggyengítésének szándékáért a felelősség”, de azt elismerte, Karácsony „úgy csinál, mintha egy kellemes valaki lenne”.

Schmidt szerint „ha valaki úgy készül miniszterelnöknek, hogy nincs mögötte parlamenti többség, az csak diktátor tud lenni”,  hiszen a parlamentáris demokrácia „játékszabálya” szerinte az, hogy „van egy pártom, és ezzel elindulok a választáson”. Hozzátette: „Orbán Viktor nem azért tudja végigvinni az akaratát, mert miniszterelnök, hanem azért, mert stabil parlamenti többsége mögötte.” Márki-Zayról azt mondta: ő számára egy „fekete lyuk”, nem tudja honnan jön, mi a programja, miből van pénze.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük