BelföldGazdaság

És akkor kiderült, a benzin drágulása csak az árrobbanás kezdete volt

Ötszáz forint közelében jár a benzin átlagos ára; a kormány választás előtti osztogatása még jobban növelheti az inflációt; a miniszterelnök és a kormánysajtó is állítja, közel jár az állam a Liszt Ferenc Repülőtér megvásárlásához. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Váratlan élményben lehetett részük az autósoknak pénteken: nem változott a benzinár. Szerdán viszont igen, ahogy a korábbi hetekben is rendszeresen, így most már 496,8 forintba kerül átlagosan egy liter benzin, ugyanennyi gázolajért pedig 513,2 forintot kell fizetni.

Újra megemelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, 1,65-ről 1,8 százalékosra. Nem csoda, az előző havi emelés óta kiderült, hogy hiába az eddigi szigorítás, kilencéves csúcsra került az infláció.

Azt már a kormány és a jegybank sem tagadja, hogy az infláció tartósan magas maradhat, a Budapest Economic Forum konferencia felszólalásain kész tényként beszéltek erről. Egyedül Orbán Viktor tart ki, ő állítja, hogy a rezsicsökkentéssel még így is jól jártunk – csakhogy nem volt nehéz bemutatni, hogy a miniszterelnök félrevezető számokkal érvelt. Ráadásul az energiaárak emelkedése mellett van ennek egy olyan részlete is, amelynél pont a kormány fűti az inflációt: a következő fél évben ezermilliárdos nagyságrendű pénzt osztanak szét, ez pedig valószínű, hogy még feljebb löki az árakat is.

A közvetlen pénzosztás mellett a cégek terheit is csökkenti a kormány. Bodó Sándor államtitkár nyilatkozatából azt is sikerült kihámozni – nem épp egyszerűen, szép önellentmondást kellett megfejteni -, hogy a kormány 2,5 százalékponttal kész csökkenteni a szociális hozzájárulási adót és megszüntetni a szakképzési hozzájárulást, ha a munkaadók vállalják a garantált bérminimum 14 helyett 20 százalékos emelését.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük