Sport

Holtan találták otthonában a 25 éves sportolót

Holtan találták otthonában Agnes Tirop világbajnoki bronzérmes, olimpiai negyedik kenyai atlétát

A kenyai atlétikai szövetség közlése szerint a mindössze 25 évesen elhunyt sportoló, Agnes Tirop halálának körülményei miatt folyik a nyomozás, azt az információt kapták, hogy a férje késelte halálra az atlétát. Tiropot a nyakán és a hasán érte szúrás. Az atléta ház előtt parkoló autójának szélvédőjét és ablakait betörték, ez arra utalhat, hogy a gyilkosság előtt veszekedtek, vitáztak a felek.

Elgeyo Marakwet megye rendőrfőkapitánya, Tom Makori elmondta, nagy erőkkel keresik Tirop férjét, mivel az elhuny családja jelezte, hogy a férj sírva telefonált nekik, és Isten bocsánatát kérte egy olyan tettért, amit elkövetett. Makori hangsúlyozta, szörnyű bűncselekmény történt, ezért gyors és átfogó vizsgálatot ígért.

Agnes Tirop a 2017-es és a 2019-es szabadtéri világbajnokságon is harmadik lett 10 000 méteren, a tokiói játékokon pedig 5000-en végzett a negyedik helyen. Szeptemberben pedig 30:01 percre javította a 10 kilométer tisztán női mezőnyben elért világcsúcsát.

„Kenya elveszített egy ékszert” – írta Tiropra emlékező közleményében a Kenyai Atlétikai Szövetség.

BorsOnline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük