BelföldKék hírek

Belehalt a sérüléseibe a 24 éves édesanya, akinek a párja ittasan, jogosítvány nélkül hajtott fának

Belehalt a sérüléseibe az a 24 éves nő, aki ittas párja miatt került az intenzív osztályra két héttel ezelőtt, írja a Blikk.

A lap szerint a baleset október végén a Veszprém megyei Dáka és Nagyalásony között történt, ahol az ittas férfi a kocsijával egy fának csapódott. Később kiderült, vezetői engedélye sem volt és a gépkocsit kivonták a forgalomból.

Az anyósülésen utazó Alexandrát mentőhelikopter szállította kórházba, a hátsó ülésen ülő kisfia könnyebb sérüléseket szenvedett.

Gyermekük, Bence ezentúl a nagynénjével, édesanyja testvérével él majd, aki arról beszélt, nem tudja szavakba önteni az a fájdalmat, amit éreznek.

Szandra egy nagyon jó ember volt, már most hiányzik. A kis Bencét én vettem magamhoz, úgy nevelem és szeretem majd, mint a sajátjaimat. Szegénykémnek még nem mertük megmondani, hogy az anyukája meghalt, de úgy látom, pontosan tudja. Nagyon sírt kedden reggel is, amikor az iskolába indult, mintha megérezte volna, hogy előző este örökre elaludt az édesanyja

– mondta.

A sofőrt 72 óra után kiengedték a fogdáról és hazamehetett.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük