Egészség

WHO: Nem követelt még halálos áldozatot az omikron

Az új vírusvariáns eddig legalább 38 országban jelent már meg.

Legutóbb az Egyesült Államok és Ausztrália közölte, hogy ott is felbukkant az omikronra keresztelt új vírusvariáns, összeségében pedig már legalább 38 országban van jelen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanakkor azt közölte, hogy nem tud a mutációhoz köthető halálesetről.

A WHO szerint hetekbe telhet, mire megállapítják, mennyire fertőző az új variáns, illetve, hogy mennyire súlyos megbetegedést okoz és mennyire hatásosak ellene a meglévő vakcinák és kezelések.

A WHO szerint néhány hónapon belül az omikron okozhatja az európai Covid-megbetegedések több mint felét. Az új variáns lassíthatja a gazdasági felépülést, ahogy azt a delta variáns is tette – erre már a Nemzetközi Valutaalap vezetője, Kristalina Georgieva figyelmeztetett.

A Vöröskereszt vezetője, Francesco Rocca pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az omikron megjelenése is bizonyítja, mennyire veszélyes a vakcinák egyenlőtlen elosztása. „Hihetetlen, hogy még mindig nem ismerjük fel, mennyire össze vagyunk kötve. Ezért nevezem az omikron változatot a végső bizonyítéknak” – mondta.

A Pfizer koronavírus elleni vakcináját készítő BioNTech vezérigazgatója, Uğur Şahin szerint a cég viszonylag gyorsan tudja majd az új variánsokhoz igazítani az oltásokat. Szerinte a jelenlegi vakcináknak is védelmet kell biztosítaniuk a súlyos megbetegedés ellen, a mutációktól függetlenül.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük