Leállították a baleseti sebészetet az ajkai kórházban

Egyenes adásban követhető a rendszer összeomlása, megszűnik az akut fekvő, kórházi baleseti sebészeti ellátás Ajkán a Magyar Imre Kórházban. Csütörtökig ki kell üríteni az osztályt, ugyanis a koronavírusos betegek ellátására kényszerülnek átállni – írta Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a 444-en.
A térség betegeit a veszprémi kórházba irányították át, amelynek járóbeteg-ellátása az akut eseteken kívül már teljesen leállt – ugyanis szintén a Covid-ellátás miatt komoly átszervezéseket kellett végrehajtani. Veszprémből a kardiológiai és anyagcserebetegeket a kettes számú belgyógyászati osztály 36 ágyának Covid-ellátásra való átállása miatt jelenleg a Balatonfüredi Állami Szívkórház látja el.
Koronavírusos betegeket kezel az egyes számú belgyógyászati osztály és a traumatológiai osztály egy része is, a neurológiai osztályt pedig össze kellett vonni a fül-orr-gégészettel. Vagyis az ajkai baleseti feladatok olyan kórházba kerülnek át, amely már a saját ellátását sem tudja biztosítani – számolt be a szakember.
Kunetz Zsombor szerint ez azt fogja eredményezni, hogy további műtéteket lesznek majd kénytelenek elhalasztani az orvosok, ha pedig súlyosabb baleset történik, akkor megáll a rendszer, vagy meghal a beteg a továbbszállítás közben. Ráadásul az emberhiány és az eszközhiány amúgy is gátolja a biztonságos ellátást, ezért a dolgozók írásban a veszprémi kórház főigazgatójához fordultak. A sürgősségi osztály Covid-részlegén is siralmasak az állapotok, nincsen fekvőágy, ülve várják a sorukat a lázas, fulladó betegek. A Kunetz Zsombor által idézett levél szerint:
Oxigén biztosítása egyre nehezebb. (…) Jelenleg maximum 5 főt tudunk egyszerre oxigénnel ellátni, miközben átlagosan 10 fő tartózkodik bent.
A szakember hozzátette, részben a Covid-ellátásra való átállás, részben pedig a „rendkívül ostoba humánerőforrás-menedzsment miatt” Budapesten eközben olyan kórház is van, ahol az elektív ellátások leállítása miatt „egymást szórakoztatják” az orvosok. A halálozási adatokat pedig jelentősen megemeli, hogy gyakorta 10-15 intenzív osztályos betegre jut egyetlen intenzív terápiás szakápoló, holott normális esetben egy nővérre két beteg jutna.
index.hu