ÜzletVilág

Jobban jár, aki Legóba fektet, mint aki aranyba

Ezt állítják orosz kutatók.

Jobb befektetés a Lego, mint az arany, a bor vagy a műalkotások – derül ki orosz közgazdászok kutatásából, amelyről a Guardian írt. A kutatók arra jutottak, hogy a Lego-szettek ára a másodpiacon évente átlagosan 11 százalékkal nő, ez a hozam pedig meghaladja az említett javakkal elérhető hasznot.

Évente több tízezer üzletet kötnek a Legók piacán, a közgazdászok 1987 és 2015 között vizsgálták meg az árak változását a több mint kétezer korábban megvásárolt, de soha ki nem nyitott szett esetében. Az árakat természetesen befolyásolta például az, hogy mennyi készült egy adott szettből, vagy éppen hogy mióta nem elérhető az üzletekben – a 20-30 éves kiadások esetében az árak néha a csillagos égig emelkedtek, nyilatkozta a brit lapnak Viktoria Dobrinszkaja.

A Guardian megjegyzi: a Lego gyártójánál egyébként is jól megy az üzlet, olyannyira, hogy dolgozói három extra nap szabadságot és prémiumot kaptak. A legfrissebb, első féléves eredmények ezt megerősítették: bevételét 36 százalékkal, nettó profitját 140 százalékkal tudna növelni a dán központú társaság, a világ legnagyobb játékgyártója.

A cég tovább bővül: most jelentették be, hogy karbonsemleges gyárat épít Vietnamban. Dinamikusan nő a kereslet Ázsiában – ezzel indokolta a dán cég a nagyberuházást, melyről a Bloomberg is hírt adott. „Ez a beruházás hozzásegít minket ahhoz, hogy gyerekek új nemzedékét ismertessük meg a Lego játékokkal” – közölte a cég ügyvezetője. Carsten Rasmussen hangsúlyozta, hogy szeretnék ezt a beruházást a lehető leginkább fenntartható formában elvégezni.

Az új gyár, amely a tervek szerint több mint 4000 embernek ad majd munkát, 50 kilométerre épül Ho Si Minh várostól, az egykori Saigontól.

Ez lesz a Lego hatodik nagy gyára: három Európában van (ezek közül az egyik Nyíregyházán), egy Mexikóban, egy pedig Kínában. A Lego nemrég óriási üzletet nyitott Szingapúrban és Dzsakartában. Az utóbbi olyan üzlet, amely kombinálja az eladást a szórakozással.

Egyben ez lesz a Lego első karbonsemleges gyára. Napelemekkel fedik be az egész üzemet, de mivel ez nem biztosít elég energiát, ezért a gyár mellé napelemfarmot telepítenek. Így a gyár teljes energiaellátását saját erőből, napenergiából tudják majd fedezni. A Lego azt is ígéri, hogy elektromos járműveket használ majd, hogy ezzel is kímélje a környezetet Vietnamban.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük