Gazdaság

Ekkor vezetné be Románia az eurót

A jegybank második embere a Mediafax hírügynökség szerint emlékeztetett, hogy eddig országa az eurózónához való csatlakozás valamennyi lehetőségét elszalasztotta, így a közös pénz bevezetésére vonatkozó következő jelentésben várhatóan 2029 szerepel majd legújabb határidőként.

Románia 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Azóta több határidő is létezett, az első hivatalos 2014 volt, ezt később kitolták 2019-re, majd 2024-re. Georgescu szerint ezt a legutóbbi határidőt sem tudja tartani Bukarest, mert jelenleg nem teljesíti a csatlakozási feltételeket.

Úgy vélte, 2015 és 2017 között lett volna lehetőség, hogy kérjék az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II) való felvételét, akkor ugyanis az ország teljesítette a csatlakozási feltételeket. Most azonban egyre inkább távolodik a cél. A román államháztartási hiány tavaly GDP-arányosan elérte a 9,2 százalékot, az idei infláció pedig várhatóan 7 százalék lesz – írta az MTI.

Florin Georgescu felidézte, hogy tizenegy volt szocialista ország közül öt már az eurózóna tagja, további kettő, Bulgária és Horvátország pedig tavaly lépett be az eurózóna előszobájába.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük