Egészség

Az omikron tényleg sokkal gyorsabban terjed, mint a delta

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a koronavírus omikron variánsa jelentősen gyorsabban terjed, mint az eddig domináns delta – írja a Telex a Reuters hírére hivatkozva. A gyorsabb terjedés ugyan már eddig is nyilvánvaló volt, de a WHO most számszerűsítette ezt: az omikron duplázódási ideje 1,5-3 nap. A héten Rochelle Walensky, az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) igazgatója szintén azt mondta, hogy

az első adatok alapján a duplázódási idő két nap körüli lehet.

A Telex cikke kiemeli, hogy a duplázódási idő azt mutatja, hány nap alatt nő kétszeresére egy adott időszakban a fertőzések száma. Ebben természetesen időszakonként és országonként is vannak eltérések, de a 3 nap alatti átlag nagyon gyorsnak számít. Az Egyesült Államokban nyáron terjedni kezdő és jelenleg is domináns delta variáns duplázódási ideje nagyjából két hét volt, francia kutatók pedig 4-10 napot állapítottak meg.

A WHO emellett azt is közölte, hogy december 16-ig 89 országban azonosították már az omikront. Magyarországon december 13-án jelentették be a megjelenését, az Egyesült Királyságban pedig szombatra már a deltát kiszorítva az omikron vált a domináns variánssá.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük