Megérkezett az Illúziók Múzeuma, ahol tériszonyt kapunk a padlón

Valójában minden múzeum illúzió, hiszen ne mondja senki, hogy egy tetőtől talpig bársonyruhás nő a fűben piknikezik délelőtt tizenegykor hanyagul a fűbe vetve sárga Girardi-kalapkáját, és elnéz a semmibe. Csak úgy. Vagy hogy Cézanne piskótái a Tálaló című képen úgy merednek az égnek, ahogy. Mert nem. Minden műalkotás, különösen ha képzőművészeti, valahol illúzió, a művész ilyennek látta a fű zöldjét, a felhő bodorodását vagy a gyümölcsöstál körül lágyan redőződő damasztterítőt. A nemrégiben Budapesten nyílt, franchise-rendszerű Illúziók Múzeuma azonban nem a művészi látás, épphogy a kézzelfogható valóság felől közelít; azt mutatja meg, hogy van a valóság, és azt mi valamilyennek látjuk, pedig dehogyis olyan, csak a szem biológiája, fizikája, az agy képértelmező központja, a vizuális kontextus, a trükk ilyenné vagy olyanná értelmezi.

Legalább egy nagy életszervező illúziója mindenkinek van, csak nem mindenki vallja be magának, vagy talán nincs is a tudatában. A Bajcsy-Zsilinszky út 3. szám alatt, egy belvárosi bérház udvarából nyíló Illúziók Múzeumában teret engedhetünk biológiailag, fizikailag velünk született illúzióinknak, illetve számos példán keresztül szembesülhetünk azzal, hogy hát bizony elég egy tükör, egy ferde vonal, egy jól megszerkesztett trükkös kompozíció, és máris mindent másképp látunk, másként érzékel agyunk.

index.hu