BelföldKözélet

Megszavazták az időalapú BKK-jegyeket: ennyiért vehetjük meg őket

Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés az időalapú BKK-jegyek bevezetését, így 30 és 90 perces jegyeket is lehet majd vásárolni, de kizárólag digitális formában. A BKK korábbi közleménye alapján már a jegyek árát is eldöntötték.

Korábban már írtunk róla, hogy két új jegy típussal bővül a BKK-jegyek kínálata, a 30, illetve 90 perces jegyek idején belül bármennyi átszállásra lesz lehetőség, az utolsó járművön pedig korlátlan ideig, akár a végállomásig is lehet majd utazni.

A sokak által ismert klasszikus vonaljeggyel ellentétben ezek a jegytípusok nem korlátozzák az átszállások számát, bármennyiszer használhatók. Az időalapú jegyek ugyanazokra a BKK járatokra lesznek érvényesek, mint egy vonaljegy. A Volánbusz „kék” járatain a teljes vonalon és Budapest közigazgatási határán belül a MÁV-HÉV vonatain is elfogadják majd azokat.

A fentiek miatt az időalapú termékek két induló jegytípusa a 30 és a 90 perces mobiljegy lesz.

A 30 PERCES 530 FORINTBA KERÜL MAJD, MÍG A 90 PERCES MOBILJEGY 750 FORINTÉRT VÁLTHATÓ MAJD MEG.

Jelenleg egy vonaljegy ára 350 forint (gyűjtőjegyként megváltva 300, illetve a metrószakasz-jegy is 300 forint), míg az átszállójegy ára (amivel két járműt lehet használni) 530 forint. Így tehát az időalapú jegyek leginkább azoknak jelentenek jó alternatívát, akik 30 percen belül 3, vagy több járművet használnak, illetve, akik megszakítva az utazásukat 90 perc alatt több vonalat, több átszállási lehetőséget is igénybe vennének.

Az időalapú jegyek kizárólag digitális formában lesznek elérhetők, papír változatban nem. Használatuk a mobiljegyhez lesz hasonló, és várhatóan márciustól már elérhető lesz a mobilapplikációban. Az időalapú jegy megjelenése előtt, már elérhető lesz az online vonaljegy az applikációban a BKK által közzétett információk alapján.

A BKK közleménye alapján a későbbiekben a felmerülő igények és a tapasztalatok alapján bármilyen jeggyel bővíthető a paletta, így akár 15 vagy 60 percessel is.

portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük