BelföldBulvár

Megszólalt Lázár János a teniszszövetség botrányában

A járványügyi szabályok mindenkire vonatkoznak!”

– írta közösségi oldalán Lázár János az általa vezetett Magyar Teniszszövetségben (MTSZ) kirobbant botrány ügyében. Ahogy megírtuk, a szervezet elnöksége péntek délelőtti rendkívüli ülésén

  • megszüntette a válogatott csapatok szervezési feladatait ellátó Marosi Katalin munkaviszonyát,
  • felfüggesztette Sávolt Attilát, a szövetség sportigazgatóját (szakmai igazgatóját),
  • fegyelmi eljárást kezdeményezett a hat szövetségi edzővel, a főtitkárral, a sportigazgatóval, valamint a keretorvossal szemben és
  • tényfeltáró vizsgálatot rendelt el minden világranglistaponttal rendelkező magyar teniszező vonatkozásában,

miután kiderült, hogy egyes sportolók, edzők és munkavállalók érintettek lehetnek hamis PCR-tesztek kiállításában.

Lázár az ügyben feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen. A dokumentumban foglaltak olyasvalaki ellen szólnak, aki többek között egészségügyi feladatok ellátására szóló megbízási jogviszonyban állt az MTSZ-szel, és feladata volt többek között PCR-tesztek elvégzése és azok alapján igazolások kiállítása.

A szövetség álláspontja szerint az ügyben több bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerülhet:

  • hamis magánokirat felhasználásáé,
  • közokirat-hamisításé és
  • közfeladati helyzettel visszaélésé.

Korábban a Semmelweis Egyetem azt közölte, hogy Merkely Béla rektor azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső eljárást indított, miután kiderült, hogy az intézmény nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) tagjai számára, hogy mintáikat a laborjuk nem vizsgálta. Az SE felfüggesztette a leleteken szereplő orvost a munkavégzés alól és visszavonta azt az engedélyt is, amely alapján az MTSZ keretorvosaként dolgozhatott.

hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük