BelföldSport

NB I: rutinos támadót igazolt Szombathelyről a ZTE

A labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE hivatalos honlapján közölte: fél évre kölcsönvette az NB II-es Haladástól a 32 éves romániai támadót, Liviu Antalt, aki január közepén érkezett a szombathelyiekhez.

Antal nyárig a ZTE játékosa (Fotó: ztefc.hu)

A ZTE bejelentése szerint az egyszeres román válogatott, egyszeres román és egyszeres litván gólkirály nyárig lesz a zalaiak játékosa a kölcsönszerződés értelmében.

Antal ősszel az UTA Arad gárdáját erősítette Romániában, húsz meccsen két gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Egyszer, 2011-ben  szerepelt a román válogatottban is: csereként pályára lépve hat percet játszott egy Paraguay elleni felkészülési mérkőzésen.

Liviu Antal pályafutása során a román és a litván első osztályban is gólkirályi címet szerzett – a 2013–2014-es román bajnokságban a Vaslui tagjaként, majd 2017–2018-ban a Zalgiris Vilniusszal.

A román élvonalban összesen 210 bajnokin 45 gól és 32 gólpassz a mérlege, a litvánban 85 bajnokin 43 gól mellett 15 gólpasszt adott, míg Izraelben 30 első osztályú mérkőzésen öt gólt jegyzett, valamint egy gólpasszt is kiosztott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN

Érkezők: Mocsi Attila
(Haladás)

Kölcsönbe érkezők: Liviu Antal (romániai, Haladás), Halmai Ádám (Mol Fehérvár), Sime Grzan (horvát, NK Osijek – Horvátország), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Mihael Rebernik (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár),

Kölcsönből visszatérők:
Szalay Szabolcs (Tiszakécske)

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Fehér Barnabás

Kiszemeltek: Todor Todoroszki (északmacedón, Radnicski Nis – Szerbia), Gjoko Zajkov (északmacedón, Levszki Szófia – Bulgária)

Távozók: Babati Benjamin (Mezőkövesd), Bakary Nimaga (mali, szabadon igazolható), Beke Péter (Budafok)

Kölcsönbe távozók:
Németh Dániel (NK Nafta Lendva – Szlovénia) Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Skribek Alen (Puskás Akadémia)

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Csató Martin (szabadon igazolhatóként, legutóbb Vasas), Lencse László (Gyirmót FC Győr), Liviu Antal (romániai, UTA Arad – Románia)

Távozók: Liviu Antal (román, ZTE – kölcsönbe), Debreceni Zalán (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönbe), Hegedűs Márk (?), Rácz Ferenc (Dorog), Romic Danijel (horvát-magyar, Budafok)

NemzetiSport.hu