BelföldHi-Tech

Soros részesedést vásárolt a Tesla-gyilkos startupban

Az Amazon által támogatott elektromos autógyártó még nem gyártott lakossági járművet.

Soros György milliárdos befektető közel 20 millió részvényt vásárolt a Rivian elektromos teherautó-startupban, a pénteken közzétett értékpapír-bejelentések szerint. A részvények értéke a vásárlás időpontjában nagyjából 2 milliárd dollár volt, amivel a Soros Fund Management a cég egyik legnagyobb befektetőjévé vált.

A Rivian, amely 20%-ban az Amazon e-kereskedelmi óriás tulajdonában van, tavaly ősszel nagy sikert aratott a befektetők körében, amikor 12 milliárd dollárt gyűjtött be tőzsdei bevezetése során. Ez végül a 2021-es év legnagyobb piaci debütálása lett.

A startup azonban még nem gyártott lakossági járművet. Az autógyártó 2021 decemberéig a jelentések szerint mindössze 150 darabot szállított le az R1T elektromos kisteherautóból és mindössze két elektromos SUV-ot, az R1S-t, és ezeket is csak „saját” célra, főként alkalmazottaknak, ráadásul bevételei is elmaradtak a várakozásoktól.

Nehéz megmondani, hogy a nem alkalmazotti ügyfelek mikor kapják meg a Rivian autóikat, de az autógyártó tavaly szeptemberben kezdte el értesíteni a „külsős” megrendelőket arról, hogy mikor számíthatnak járműveikre. Egy Rivian Owners fórumon a foglalások tulajdonosai azt mondták, hogy az R1S szállítási dátuma 2022 júniusa és szeptembere között van, míg az R1T-re márciustól júniusig tartó szállításokat várnak az ügyfelek.

A Riviannak tavaly több mint 100 000 elektromos teherautót kellett volna szállítania az Amazonnak, de decemberben azt mondta, hogy a termelés várhatóan „néhány száz járművel kevesebb lesz” az ellátási lánc nehézségei miatt.

Nyilvánvalóan az eddigi ígéretek be nem tartása miatt a Rivian részvényei pénteken 43%-ot estek. Az autógyártó részvényeinek árfolyama jelenleg 67%-kal van lejjebb az egy héttel a tőzsdei bevezetés után elért 179,46 dolláros csúcsról.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

ComputerWorld.hu