BelföldHi-Tech

A Cisco vezére szerint már mindenkinek fogytán a türelme az alkatrészhiány miatt

A Cisco, valamint a versenytársai, a Juniper és az Arista is arról számoltak be, hogy a chiphiány és az ellátási lánc problémái súlyosan érintik őket.

A Cisco, sok versenytársához hasonlóan, a felgyülemlő keresletből származó bevételek növekedését tapasztalta, de a chiphiány és más ellátási korlátok továbbra is súlyos gondot jelentenek az iparág számára.

„Továbbra is a világ egyik legnagyobb szoftvercége vagyunk. A második negyedévben a szoftverbevételeink 6 százalékkal 3,8 milliárd dollárra nőttek, az előfizetésekből származó teljes bevétel 5,5 milliárd dollárra emelkedett, ami 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest” – mondta Chuck Robbins, a Cisco vezérigazgatója a januárban zárult második pénzügyi negyedévről szóló eredménybeszámolóján befektetési elemzőknek.

Robbins kifejtette, hogy „mindkét mérőszámot továbbra is negatívan befolyásolják az előfizetéses szoftverek és a hardverhez kapcsolt szolgáltatások, ahol a szállítások az alkatrészhelyzet miatt késnek”.

Összességében a Cisco 2Q bevétele 12,7 milliárd dollárra nőtt, ami 6 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. Eközben a cég jelenlegi termékhátraléka közel 14 milliárd dollár, ami több mint 150 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A Cisco pénzügyi igazgatója, Scott Heron szerint ezen belül a szoftveres hátralék csaknem megduplázódott, több mint 2 milliárd dollárra.

Összehasonlításképpen a Cisco versenytársa, a Juniper nemrégiben közölte, hogy „rekordszintű, több mint 1,8 milliárd dolláros” rendelésállománya van. Jayshree Ullal, az Arista elnök-vezérigazgatója pedig elmondta, hogy egyes eladásaik átfutási ideje 50-70 hét. „Ez nem jó móka” – mondta Ullal elég keserűen az Arista legutóbbi eredménybeszámolóján.

„A folyamatos ellátási korlátozások nem csak a hardver szállítására vonatkozó képességünket befolyásolták, hanem a szoftverek, például az ügyfelek által a hardverrel együtt megrendelt előfizetések szállítására is hatással vannak. Ez a ki nem szállított szoftver is a hátralékban szerepel, amíg a hardvert nem szállítottuk ki, és ekkor kezdjük el a bevételt elszámolni” – mondta Heron.

„Azt mondanám, hogy a negyedév során az ellátási lánc nem lett lényegesen rosszabb, és nem is lett lényegesen jobb. Nem mondanám, hogy van egy pontos időzítésünk arra, hogy a dolgok mikor kezdenek javulni. Most csak annyit tudunk, arra számítunk, hogy ez a helyzet megmarad az év második felében is” – értékelt Robbins.

A helyzet miatt a Cisco és társai az összes piacon emelték az árakat, szakértők szerint mintegy 10 százalékkal „Azt hiszem, egyértelműen vannak olyan ügyfeleink, akik határozottan az áremelések előtt próbálnak vásárolni, és a beszélgetések általánosságban a megértőből egy kicsit frusztráltabbá váltak, elsősorban a termék beszerzésének elhúzódása miatt. És így fogytán a türelmük, mint mindannyiunknak. De általában véve mindenki megérti, mert őszintén szólva a legtöbb ügyfelünk valószínűleg ugyanezt teszi a saját ügyfeleivel és bármilyen üzletágban is tevékenykedik, általában véve, tekintettel a mindenhol tapasztalható inflációs nyomásra” – vélekedett a Cisco vezérigazgatója.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

ComputerWorld.hu