BelföldHi-Tech

Történelmi pillanat: többet ért az AMD, mint az Intel

Még egyszer sem fordult elő, hogy a befektetők többre értékelték volna a piros csapatot.

Nagyon régóta tart már az AMD és az Intel rivalizálása, és azt sem lehet pontosan megítélni, hogy melyik gyártó dob piacra jobb processzorokat, hiszen amíg az egyik játékos a pirosak hardverét preferálja, addig más a kékre esküszik. A piros csapat azonban nemrég felvásárolta a Xilinx nevű vállalatot, ez pedig az egyebek mellett a befektetők elvárásait szimbolizáló piaci kapitalizáción is megmutatkozott.

Volt olyan pillanat ugyanis, amikor az AMD piaci értéke közel 198 milliárd dollár volt, szemben az Intel 193,7 milliárdjával, ez pedig azért is különleges, mert ezen a téren általában a kék csapat vezet. Persze messzemenő következtetéseket ebből nem érdemes levonni, hiszen a pirosak továbbra is csak az x86-as processzorok piacának egyharmadát uralják, a maradék a riválisé.

A Xilinx felvásárlása viszont több szempontból is jól jöhet az AMD számára, ami így még több piacot elérhet, hiszen foglalkozhat 5G-s felszerelésekkel és akár még önvezető technológiákkal is.

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

ComputerWorld.hu