BelföldHi-Tech

A 4iG 402 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre az Antenna Hungáriában

Olyan telekommunikációs vállalatcsoport jön létre, amely nemcsak a régióban, hanem az egész országban meghatározó lesz.

Fontos bejelentésről kapott tájékoztatást lapunk kedden kora este: megállapodott a magyar állam képviseletében Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója az Antenna Hungária tulajdonszerzésével kapcsolatos apport és részvényjegyzési szerződés végrehajtásának zárásáról.

Mit is jelent ez? Első lépésben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett 4iG a DIGI csoportban, a Telenor Crna Gora d.o.o., valamint az Invitech Kft-ben meglévő részesedéseivel, apport útján megvalósuló tőkeemeléssel 71,6 százalékos, többségi tulajdont szerez az Antenna Hungária Zrt-ben az egyébként tavaly augusztusi bejelentésnek megfelelően.

A jelenlegi tőkeemelés értéke eléri a 402 milliárd forintot, az apportálási és részvényjegyzési szerződés további lehetőséget biztosít a 4iG számára, hogy a távközlési holding profiljának megfelelő társaságok további apportjával maximum 80 százalékra növelje tulajdonát az Antenna Hungária Zrt.-ben. A jelenlegi tranzakció eredményeként a vállalatcsoportban a magyar állam részesedése 28,4 százalék lesz, míg a 4iG Nyrt. 71,6 százalékos többségi irányító tulajdont szerez.

Az Antenna Hungária és a 4iG távközlési érdekeltségeinek egyesítésével megalakuló nemzeti telekommunikációs vállalatcsoport a magyarországi távközlési és médiaszolgáltatási piac második legnagyobb szereplője lesz, amely a közép-kelet-európai régióban is meghatározó infrastruktúrával, valamint szolgáltatási portfólióval rendelkezik az üzleti (B2B) és a lakossági (B2C) szolgáltatói szegmensekben.

Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta:

„Ezzel a megállapodással, az állami és a magántőke egyesítésével egy olyan stratégiai távközlési és telekommunikációs infrastruktúra szolgáltató vállalat jön létre, amely versenyképes piaci szolgáltatások mellett, kellő súllyal képviseli a nemzeti érdekeket az iparágon belül.”

„A magyar állam és a 4iG stratégiai partnerségének köszönhetően, olyan új szereplő jön létre a távközlési piacon, amely méretének, infrastruktúrájának és széles körű üzleti, valamint lakossági szolgáltatásainak köszönhetően sikeresen veszi fel a versenyt a multinacionális nagyvállalatokkal. Nem csupán Magyarországon, hanem a régióban is meghatározó távközlési vállalatot hozunk létre” – mondta Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

„Mozgalmas időszak előtt állunk, hiszen a társaságok távközlési portfóliójának integrálása mellett, a folyamatban lévő akvizícióink lezárásán, a lakossági és üzleti szolgáltatási szegmensekben pedig, stratégiánknak megfelelően, új márkák és szolgáltatások bevezetésén is dolgozunk” – hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.

A tranzakció előfeltételeként az Antenna Hungária cégértékének és a tőkeemelésben érintett vállalatok apportértékének meghatározásában a felek a PwC Magyarország értékelését vették alapul. A tranzakcióval kapcsolatos MEIP (Market Economy Investor Principle) tesztet* a nemzetközi hátterű DLA Pipers jogi tanácsadó iroda végezte. A most kedden bejelentett ügylet a cégbírósági bejegyzés és az új részvények megkeletkeztetését követően március közepéig zárulhat.

*MEIP Teszt

A piaci magánbefektető elve, vagy más néven MEIP (Market Economy Investor Principle), az állami támogatások szabályozásának alapköve. Ennek segítségével eldönthető, hogy a közszféra résztvevőinek tevékenysége a Római Szerződés 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül-e. Az elv lényege, hogy amikor egy közszereplő (állami szerv) befektetést eszközöl egy vállalatba, vagy vállalkozásba, a befektetés, vagy beruházás az Európai Unió szempontjából nem minősülhet rejtett állami támogatásnak. A MEIP teszt jogi és pénzügyi szempontból mutatja be azt, hogy az állam egy tranzakciót a magánszereplőkkel azonos feltételek mellett hajt végre, vagyis úgy reagál egy helyzetre, ahogyan azt a piaci szereplők teszik.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

ComputerWorld.hu