BelföldKék hírek

Tíz városban csaptak le a zárfésűvel dolgozó sorozatbetörők

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a Budapesten elfogott két férfival szemben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy országszerte 12 lakásba és egy autóalkatrész-boltba törtek be zárfésűvel.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság gyanúsítása szerint hét megyében és a fővárosban követett el lopásokat az 51 éves L. Zsolt és a 38 éves M. Tibor zárfésűvel. Azt írták, hogy tavaly október 8-án nyitottak ki egy gyulai lakást, ahonnan ékszereket vittek el.

A Gyulai Rendőrkapitányság, illetve a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, miközben a gyulai betörés felderítésén dolgoztak megállapították, hogy hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények történtek az ország több városában, Budapesten, Debrecenben, Esztergomban, Győrben, Székesfehérváron, Tatán, Tatabányán, Miskolcon és Várpalotán is a következő két hónapban.

A lakásokból többek között pénz, ékszerek, órák, parfümök tűntek el, egy autóalkatrész-boltból pedig nagy mennyiségű motorolajat vittek el. Összességében a lopásokkal több mint 20 millió forint kárt okoztak. Ennek egy része megtérült, mert a nyomozók a gyanúsítottaknál tartott kutatásokon foglaltak le lopott dolgokat, amelyeket visszaadtak a tulajdonosoknak.

A rendőrség lezárta az azóta is letartóztatásban lévő férfiak ügyét, és továbbította az iratokat az ügyészség felé.

24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük