BelföldHi-Tech

Ezzel az márkával dolgozik együtt a Sony saját elektromos autóján

A szórakoztató elektronikai óriás már két éve ígéri, hogy autógyártóként is bemutatkozik.

Ahogy korábban a Zöld Pályán is megírtuk, a Sony már a 2020-as Las Vegas-i CES-en bemutatta a Vision-S fantázianevű koncepcióautót, az idei szakvásáron pedig a Vision-S 02-vel hergelte az autórajongókat. Most pedig az is kiderült, hogy melyik nagy autógyártó nyújt majd segítséget a projekt megvalósításában.

A Sony már 2020-ban bemutatta a Vision-S koncepcióautót, a képen az idei CES-en prezentált Vision-S 02 látható (Fotó: Sony)

A Sony már 2020-ban bemutatta a Vision-S koncepcióautót, a képen az idei CES-en prezentált Vision-S 02 látható (Fotó: Sony)

A The Verge számolt be róla, hogy a Sony és a Honda közös céget alapít az elektromos autók gyártására és értékesítésére. A cégalapítás még folyamatban van, de a két vállalat már aláírt egy szándéknyilatkozatot az együttműködésről. Az új vállalatnak egyelőre még nincs neve, csupán annyit lehet tudni, hogy az első elektromos autójukat 2025-ben tervezik piacra dobni.

Az első modellt még a Honda fogja legyártani, a japán márka szakemberei készítik el az első formaterveket, és a műszaki fejlesztéseket, sőt, az első értékesítésekbe is be fognak segíteni, míg a Sony az úgynevezett mobilitási szolgáltatási platformot fejleszti majd az autóhoz. Az együttműködés lényege, hogy a Honda autógyártási tapasztalatát a Sony telekommunikációs és szórakoztató elektronikai tudásával ötvözzék. Utóbbi cég készíti majd az önvezető funkciókhoz szükséges képalkotó szenzorokat is.

A Hondával közösen gyártott autóba a Sony szakemberei fejlesztik majd a szórakoztató elektronikai megoldásokat (Fotó: Sony)

A Hondával közösen gyártott autóba a Sony szakemberei fejlesztik majd a szórakoztató elektronikai megoldásokat (Fotó: Sony)

A Sony az idei CES-en bejelentette, hogy Sony Mobility néven hoz majd létre új céget 2022 tavaszán, autógyártási célokra, de a Hondával kötött megállapodás ezt valószínűleg felülírja és új közös vegyesvállalat jön majd létre az elektromos autók fejlesztésére.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

ComputerWorld.hu