BelföldSport

Hét szűk esztendő – Bodnár Zalán jegyzete

Igyekszünk faggatni a Mol Fehérvár játékosait, edzőjét, klubvezetőit és legendáit a már csak statisztikailag is szinte hihetetlen, hétmeccses tavaszi vereségszériáról, de kielégítő választ nemigen lehet kapni. Őszintének tetsző értetlenség, üveges tekintetek és széttárt karok a jellemzőek a meccsek utáni nyilatkozatoknál vagy sajtótájékoztatókon is. Mint ahogy arra sem igen lehet érdemi választ adni, mitől jár be most a fehérváriakéval teljesen ellentétes irányú utat a sokáig kieső helyen álló Újpest, amely a legutóbbi négy mérkőzésén tíz pontot gyűjtött. Miközben azt sem nehéz elképzelni, hogy néhány héten belül megint felcserélődnek a szerepek, és a lila-fehérek veszítik majd el sorra a mérkőzéseiket, a Fehérvár pedig látványos győzelmi szériába kezd.

Az előszeretettel alkalmazott módszer, az edzőváltás a legtöbb esetben át tud állítani – ha csak átmenetileg is – egy csapatot a rossz vágányról, de épp a Fehérvár friss példáján láthatjuk, hogy ez sincs mindig így, a Szabics Imrével elszenvedett három vereséghez az „új seprű”, Michael Boris már hozzátett négyet. Nyilván olykor látványosan tetten érhető, mi ránt ki egy csapatot egy-egy ilyen mély gödörből, de az esetek többségében lehet ugyan szakmázni, dicsérni ezt vagy azt a taktikai felállást, valamely zseniális vagy épp bukást okozó edzői döntést, kiemelni valamely játékos jó vagy rossz megoldásait, és ezáltal az eredményt törvényszerűségként elkönyvelni, de az igazság az, hogy az ilyen sikeres és sikertelen sorozatokra a futballban nincsenek absztrakt magyarázatok, minden csapat történetében fordult már elő mindkettő.

Mint ahogy így van ez a hétköznapi, civil életben is, mindannyiunknak vannak olyan periódusok az életünkben, amikor minden jól sikerül, máskor pedig minden balul sül el (és kölcsönözzük ilyenkor a futballszlengből vett közhelyet: „minden labda kifelé pattan”).

Az életnek ezt a különös ciklikusságát ugyebár már az ószövetségi könyvek is jegyzik, József egyiptomi történetéből ismerjük, hogy a hét bő esztendőt hét szűk esztendő követi. Viszont abból azt tanultuk: amikor bő a termés, olyankor kell felkészülni az ínséges idők beköszöntére, és dolgozni keményen.

Ez jó alap lehet a futballcsapatoknak is a kiútkereséshez.

Bizonyosan előrébb visz, mint a széttárt karok.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

NemzetiSport.hu