Több száz ellenzéki plakátot rongáltak meg éjjel

Több száz plakátját rongálták meg Dorosz Dávid párbeszédes politikusnak, aki a Dunakeszi központú, Pest 5-ös választókerületben indul. Szerinte az akció azt mutatja, fideszes ellenfele, Tuzson Bence fél.
Az ellenzéki politikus szerint fizetett pribékek rongálták meg a plakátjait, erre bizonyítékokat ebben a videóban nem mutatott, mindenesetre felszólította Tuzson Bencét, hogy állítsa le az akciót. Azt mondta, az ügyben feljelentést tesz.

Vasárnap a DK is azt közölte, Százhalombattán „airsoft fegyverrel lőhették szitává” Jószai Teodóra plakátjait. Jószai a Pest megye 8-as számú választókerületében indul. A plakátokat két utcában rongálták meg, a rendőrség a helyszínelést követően vizsgálja a lövedék típusát és a térfigyelő kamerák felvételei alapján keresik az elkövetőket – közölte a párt.

Szerintük ebben a helyzetben cinikus és fenyegető airsoft fegyvereket bevetni.
hvg.hu