BelföldSport

Válogatott: nagyjából kétszáz magyar szurkoló utazik Belfastba

Kedden Belfastban lép pályára Észak-Írország ellen a magyar labdarúgó-válogatott, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) összegyűjtötte a mérkőzés előtti legfontosabb információkat. 

Belfastban is lesznek magyar szurkolók (Fotó: Szabó Miklós)

„A stadionba való belépéshez minden 11 évesnél idősebb, teljes oltottsággal rendelkező szurkolónak rendelkeznie kell az oltások felvételekor kapott hivatalos igazolással, illetve egy darab érvényes, fényképes személyi azonosító okmánnyal, mely igazolja, hogy az oltási igazolás valóban az ő nevére szól” – írja az MLSZ. Amennyiben valaki nem rendelkezik az említettek szerinti oltást igazoló dokumentum(ok)kal, negatív koronavírustesztet kell bemutatnia.

„A voucherrel rendelkező magyar szurkolók a mérkőzés napján, március 29-én, helyi idő szerint 15 órától a mérkőzés végéig válthatják be vouchereiket a belfasti Europa Hotelben” – áll szintén a magyar szövetség hivatalos oldalán.

A Nemzeti Sport úgy értesült, nagyjából 200 magyar szurkoló vásárolt jegyet a mérkőzésre, így ennyien szoríthatnak a helyszínen a válogatottnak.  

A MAGYAR KERET A MÁRCIUSI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEKRE

Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)

Védők:
Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC)

Középpályások:
Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)

Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Varga Kevin (BSC Young Boys – Svájc)

A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA – SZEPTEMBERIG

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Március 24.

MAGYARORSZÁG–Szerbia 0–1


Március 29.

20.45: Észak-Írország–MAGYARORSZÁG (Belfast, Windsor Park)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR

A-LIGA 3. CSOPORT

A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA

Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia

Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG

Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország

Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG

Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG

Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

NemzetiSport.hu