Liverpool: megszerezték a Fulham 19 éves tehetségét – sajtóhír
Egybehangzó sajtóhírek szerint a Liverpool nyáron szerződteti a Fulhamtől a 19 esztendős Fabio Carvalhót, a hivatalos bejelentésre pedig májusban kerülhet sor.
|
A Liverpool legnagyobb ellenfelével, a Manchester Cityvel már ebben az idényben is találkozott Carvalho, az FA-kupa negyedik körében, s gólt is szerzett a 4. percben (Fotó: Getty Images) |
Már január végén beszámoltunk a lehetőséges transzferről, akkor azonban még nem született egyesség a csapatok között. Ugyan a hivatalos bejelentésre úgy tűnik, májusig még várni kell, az átigazolások terén mindig jól értesült Fabrizio Romano már a részleteket is tudni véli: Carvalho átesett az orvosi vizsgálatokon, az ára pedig 5 millió euró lesz – ez további 2.7 millióval nőhet a jövőben.
A Portugáliában született, angol U18-as, portugál U21-es válogatott támadó középpályás kontraktusa a sajtóhírek szerint 2027-ig szól majd, s a jelenlegi tervek szerint egyből a Liverpool keretéhez csatlakozik nyártól, nem megy vissza kölcsönbe a másodosztályban éllovas Fulhamhez.
Carvalho egyébként remekül teljesít a jelenlegi Championship-idényben – 29 meccsen hét gólt szerzett, és hét gólpasszt osztott ki, emellett pedig az FA-kupában is eredményes volt egy alkalommal, ráadásul éppen a Liverpool legnagyobb riválisa, a Manchester City ellen.
Excl: Fabio Carvalho to Liverpool, here we go. Done deal. Medical already completed with Fulham permission. 5 million fee plus 2.7m add ons, sell-on clause included. Contract until 2027. #LFC
NO plan to loan him back. Announcement in May.
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) April 7, 2022
NemzetiSport.hu