BelföldHi-Tech

A CIO-k stratégiai szerepvállalása erősödik, tíz évre nézhetnek előre

Ha feltételezzük, hogy bárki tud szoftvert építeni, és sikeresen meg is tudja csinálni, akkor a következő kérdés az, hogy ki tudja a legérdekesebb funkciókat kihozni?

Martin Casado, az Andreessen Horowitz kockázati tőketársaság szakértője szerint a CIO-k szerepe annak megértése, hogy a következő 10 évben az üzleti élet nagy részét hogyan fogják befolyásolni a szoftverek.

A Wall Street Journalnak nyilatkozó szakember kifejtette, hogy tíz évvel ezelőtt, ha valaki belekezdett egy szoftverprojektbe, nem igazán tudta, hogy be fogja-e fejezni. Ez inkább művészet volt, mint mérnöki munka. Bizonyos emberek meg tudták csinálni, bizonyos emberek pedig nem, és nehéz volt kiszervezni. Most, hogy már minden eszközt kiépítettek – felhő, mobil, konténerek stb. – ha elkezdünk egy szoftverprojektet, szinte biztos, hogy be fogjuk fejezni, méghozzá jobban és gyorsabban, mint korábban. A kérdés a „meg tudod-e építeni?” helyett már nem az, hogy „mennyire lesz hatékony?” Ma inkább az a kérdés, hogyan használjuk a szoftvert és az adatokat a funkciók megteremtéséhez és az előnyszerzéshez. Ez Casado szerint valójában egy nagyon nagy váltás.


Ha feltételezzük, hogy bárki tud szoftvert építeni, és sikeresen meg is tudja csinálni, akkor a következő kérdés az, hogy ki tudja a legérdekesebb funkciókat kihozni? Ez gyakran adatproblémává válik, sokkal inkább matematikai, statisztikai és tudományos, mint mérnöki problémává. Miután a mérnöki problémák kiérlelődtek, kiforrzak, most a matematika, a tudomány és a statisztika területén vagyunk – állította. Nem az a kérdés, hogy a szoftvert el tudjuk-e juttatni az ügyfelekhez. Ma már a kifinomult gépi tanulással és mesterséges intelligencia megközelítésekkel próbálnak hozzáadott értéket teremteni. Ez a szoftvereket nagyon közvetlenül az üzleti szférába tolja.

Casado szerint a CIO szerepe sokkal, de sokkal inkább stratégiai jellegűvé vált. Ennek eredményeként két nagy dolog történt. Egyre több minden kerül a CIO felügyelete alá, mert egyre több dolog digitális. Ennek részeként azonban a legújabb trendeket is szem előtt kell tartaniuk, amelyek gyorsabban változnak, mint valaha. A CIO szerepe ma már nem a rendszerek beszerzéséről szól, hanem inkább arról, hogy megértse, a vállalat üzleti tevékenységének nagy részét hogyan fogja befolyásolni a szoftver a következő 10 évben.

A strukturálatlan folyamatok és adatok digitalizálása még nagyon korai szakaszában vagyunk. Bármi, amit látunk, megérintünk vagy meghallgatunk, automatikusan digitalizálódik. Ez kihatással lesz tevékenységünk legtöbb aspektusára, az autonóm vezetésre, az autonóm építésre, a teljes dokumentumfeldolgozásra, a fizikai biztonságra – szögezte le Casado.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

ComputerWorld.hu