BelföldHi-Tech

A Netflix értéke 50 milliárd dollárral csökkent kevesebb mint 24 óra alatt

Oroszország szerint a hatalmas veszteség azóta történt, hogy kiléptek az orosz piacról.

A Comic Book beszámolója szerint a Netflix szerdán (április 20.) rekordméretű, 54 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el – ez a piac történetének egyik legnagyobb bejelentett vesztesége. A csökkenés más, a videostreaminghez kapcsolódó részvényeket is érintett: a Roku több mint 6%-ot, a Walt Disney 5%-ot, a Warner Bros Discovery pedig 3,5%-ot esett.

A Netflix az utóbbi időben több jelentős változtatást jelentett be szolgáltatásával kapcsolatban, amelyek azonban, úgy tűnik, nem jöttek be a fogyasztóknak. A vállalat januárban közölte, hogy a szolgáltatás minden szintjén jelentős áremelésre kerül sor. Bár nemrégiben bejelentették, hogy fontolóra veszik a szolgáltatás egy új, alacsonyabb árú, reklámokkal kiegészített változatának bevezetését azok számára, akiket a legsúlyosabban érint az emelés, úgy tűnik, hogy a lépés már túl késő volt, rengetegen lemondták az előfizetésüket. Mintegy 200 ezer előfizetővel lett kevesebb előfizetője a streamingszolgáltatónak az idei első negyedévben, és arra számítanak, hogy további kétmilliót veszítenek a második negyedév során.


A Netflix az élesedő piaci versenyt, az inflációt és a jelszómegosztást okolta a közelmúltbeli bevételkiesésért. Tavaly áprilisban bejelentették, hogy fokozzák az intézkedéseket annak megakadályozására, hogy az emberek az otthonukon kívül is megosszák a fiókjaikat. A bejelentés, miszerint a vállalat több díjat fog felszámítani azok számára, akik meg akarják osztani a hozzáférést a barátaikkal és a családtagjaikkal, szintén arra késztette az embereket, hogy lemondják előfizetéseiket. A vállalat szerint ennek a problémának a megoldása lesz a kulcs ahhoz, hogy újra a csúcsra jussanak.

Januári jelentésük szerint 221,84 millió előfizetőjük volt tavaly év végén. Az e hét kedden közzétett számok alapján a január elejétől március végéig terjedő időszakban – amikor a Bridgerton második évada és Az Adam-projekt című sorozat is elindult – 221,64 millióra esett vissza az előfizetők száma.

Tíz év alatt ez az első negyedév, hogy a streamingcég előfizetőket veszített. Ha leszámítják azt a kiesést, amit az Ukrajna elleni invázió miatt leállított oroszországi szolgáltatás jelentett, akkor mintegy 500 ezerrel lett volna több előfizetőjük az első negyedévben.

Korábban a cég 2,5 millió plusz előfizetővel számolt az első negyedévre, a Wall Street elemzői világszerte további 2,8 millió új előfizetőt vártak szemben a tavalyi első negyedév 3,98 milliós számával. Noha eleve kisebb növekedésre számítottak, a veszteség ténye mégis sokkolóan hatott.

„Akik követték a Netflixet, tudják, hogy elleneztem a reklámok bonyolultságát, és nagy rajongója vagyok az előfizetés egyszerűségének” – mondta Reed Hastings, a Netflix vezérigazgatója a Reuters idézése szerint. „De bármennyire is rajongok ezért, nagyobb rajongója vagyok a fogyasztók választási lehetőségének”.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

ComputerWorld.hu